Világ
Nem sikerült új köztársasági elnököt választania a koszovói parlamentnek
Betűméret:             

Nem sikerült határidőn belül, azaz csütörtök éjfélig új államfőt választania a koszovói parlamentnek, ami akár ismét előrehozott parlamenti választásokhoz vezethet a nyugat-balkáni országban.

A 120 fős törvényhozásban Albin Kurti miniszterelnök pártja, az Önrendelkezés (Vetevendosje) nem tudta megszerezni az ellenzéki képviselők támogatását saját jelöltje számára, mert az ellenzék egy közös, konszenzussal állított jelölt megválasztását szorgalmazta. Albin Kurti kormányfő viszont Glauk Konjufca külügyminisztert szerette volna az elnöki székben látni.

Albulena Haxhiu házelnök közölte: a parlament nem határozatképes a szavazás folytatásához, mert – mint mondta – legalább 80 képviselőnek kellene a teremben tartózkodnia, ám csak 66-an voltak jelen, ezért felfüggesztette az ülést.

Mivel nem sikerült köztársasági elnököt választani, az alkotmány szerint a hivatalban lévő elnöknek fel kell oszlatnia a parlamentet, előrehozott választásokat kell kiírnia, majd az új összetételű törvényhozás szavazhat ismét az elnök személyéről.

Amennyiben előrehozott választásokat írnak ki, az valamivel több mint egy éven belül a harmadik parlamenti voksolás lesz Koszovóban. Az országban december 28-án már tartottak egy előrehozott választást, miután a 2025 februárjában rendezett parlamenti választást követően nem sikerült kormányt alakítani.

A két legnagyobb ellenzéki erő, a Koszovói Demokrata Párt és a Koszovói Demokrata Szövetség azt kérte az államfőtől, hogy írjon ki újabb választást.

A hivatalban lévő köztársasági elnök, Vjosa Osmani – akinek a megbízatása egy hónap múlva lejár – pénteken ismerteti a lehetséges további lépéseket. (MTI)

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca. A...
2026. SZEPTEMBER 27.
[ 10:56 ]
Bizalmat kért a parlamenttől az általa javasolt hárompárti kormány számára Siegfried Mureșan román miniszterelnök-jelölt szombaton. A kormányalakítással megbízott néppárti EP-képviselő beterjesztette a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 22:18 ]
Nyolcpontos konszenzust ért el Kína és az Egyesült Államok Hszi Csin-ping kínai elnök szeptember 23. és 25. között tett amerikai látogatásán – jelentette be a kínai külügyminisztérium. Hszi Csin-ping Donald Trump amerikai elnökkel a kétoldalú kapcsolatok mellett több jelentős nemzetközi és regionális kérdést is...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 20:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó