Világ
Sérülten is beiktatták Modzstaba Hámeneit, tovább dübörög az iszlamista háborús gépezet
Betűméret:             

Súlyos sérülésekkel nevezhették ki Irán új legfelsőbb vezetőjét, miközben az iszlamista rezsim mesterséges intelligenciával generált képekkel próbálja igazolni a hatalom folytonosságát.

Irán új legfelsőbb vezetőjét, Modzstaba Hámeneit annak ellenére is gyorsan kinevezték, hogy egy izraeli támadásban megsérült. Az elemzők szerint a történtek azt mutatják, hogy az iszlamista rezsim politikai és katonai gépezete akkor is működik, ha a vezetője éppen sérült, vagy nem jelenik meg a nyilvánosság előtt – írja a The Guardian.

A beszámolók szerint Irán új legfelsőbb vezetőjének legalább egy lába eltört, valamint arcsérüléseket szenvedhetett. Az iráni hatóságok azonban ennek ellenére sem adtak ki részletes tájékoztatást az állapotáról. Ali Larijani, Irán legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsának titkára nemrég úgy fogalmazott, hogy Modzstaba Hámenei nincs kritikus állapotban.

A lap szerint az iráni rezsim kétségbeesetten igyekszik hangsúlyozni, hogy az ország irányítása zavartalan, és hogy minden fontos katonai és politikai döntés a legfelsőbb vezető jóváhagyásával történik. Ugyanakkor Modzstaba Hámenei kinevezésének körülményei több kérdést is felvetettek. A legfelsőbb vezetőt a 88 tagú Szakértők Gyűlése választja meg, azonban háborús helyzetben nehéz volt összehívni a testületet, ezért a döntés is késett.

Egyes elemzők szerint azonban nemcsak a szervezési nehézségek miatt késett a döntés, hanem Modzstaba Hámenei személye miatt is, ugyanis nem volt egyértelmű, hogy képes-e ellátni a feladatát.

Külföldön működő iráni ellenzéki csoportok azt állították, hogy Modzstaba Hámenei valójában kómában van, és titokban kezelik egy kórházban. Ezeket az állításokat a kormány nem erősítette meg, de nem is cáfolta egyértelműen.

A gyanút az is erősítette, hogy napokkal a kinevezése után sem jelent meg róla friss fotó, videó vagy hangfelvétel. Emiatt az interneten olyan információk is szárnya kaptak, hogy az ország vezetője valójában nem képes irányítani, vagy akár már nem is él.

A rezsim támogatói még egy mesterséges intelligenciával készült képet is közzétettek, amelyen állítólag Modzstaba Hámenei egy katonai vezetői megbeszélést irányít. A képet azonban sokan hiteltelennek tartják.

Szakértők szerint az ország katonai stratégiájának nagy része már korábban kialakult, ezért a konfliktus irányítása részben automatikusan zajlik. Hosszabb távon azonban kérdés marad, hogy Modzstaba Hámenei képes lesz-e saját tekintélyt és politikai súlyt kiépíteni. A legfelsőbb vezetői pozíció önmagában nem biztosít automatikus hatalmat, így azt idővel kell megszilárdítani. A The Guardian beszámolója szerint egyelőre úgy tűnik, hogy Irán rezsim háborús gépezete akkor is képes működni, ha az ország új vezetője sérült, vagy ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ez sokak szerint azt bizonyítja, hogy az iszlamista hatalom valójában egy összetett intézményi hálózatra épül, amely egyetlen személy nélkül is képes működni.

Az Egyesült Államok blokádja arra irányul, hogy gazdasági nyomást gyakoroljon Iránra, hogy nyissa meg újra a Hormuzi-szorost a globális tengeri forgalom előtt, miután a hathetes lezárás hatására az olajárak világszerte ugrásszerűen megemelkedtek. A tűzszünet kezdete óta nagyjából 40 hajó haladt át, szemben a háború...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:47 ]
Sokkol, hogy Giorgia Meloni nem akar segíteni nekünk a háborúban, XIV. Leó pápának pedig fogalma sincsen, mi történik Iránban - idézte a Coriere della Sera Donald Trump szavait, aki az olasz napilapnak exkluzív telefoninterjút adott kedden. Az amerikai elnök azt kérdezte az olaszoktól, tetszik-e nekik, hogy olyan...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 18:01 ]
Április végéig befejezik az ukrán szakemberek az orosz támadásban megrongálódott Barátság kőolajvezeték javítását - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Berlinben Friedrich Merz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján. "Ami a kőolajvezetéket illeti, ahogy ígértük, április...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 16:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó