Világ
Rekordösszegű amerikai védelmi költségvetés készül 2027-re
Betűméret:             

A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re – derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.

A büdzsé tervezetében szereplő védelmi kiadás csaknem 50 százalékkal haladja meg a 2026-os pénzügyi évre jóváhagyott összeget, és minden korábbinál nagyobb, katonai célokra fordítható költségvetési keretet jelentene.

A megnövelt összegből jutna a hadianyag-raktárak feltöltésére, a haditengerészeti flotta bővítésére, valamint a tervezett országos rakétavédelmi ernyő, az úgynevezett „Arany Pajzs” kiépítésére.

A csaknem százoldalas dokumentumból kiderül, hogy az amerikai szövetségi költségvetésben a nem védelmi célokra fordított összegek csökkennének.

A Fehér Ház, azaz az elnöki adminisztráció által összeállított költségvetési elképzelés vitaalap a Kongresszus számára, amelynek feladata, hogy elfogadja az ország büdzséjét az elnöki hivatal javaslata alapján, rendszerint módosítva azt a politikai alkufolyamat során.

A 2027-es pénzügyi évre tervezett költségvetés a jövő évre 5,2 százalékos nominális GDP-növekedéssel számol, 2,3 százalékos éves infláció mellett.

A kormányzati előrejelzés szerint a következő tíz évben fenntartható egy 5 százalék körüli éves gazdasági növekedés, miközben az infláció kevéssel 2 százalék felett alakul majd az Egyesült Államokban.

Bizalmat kért a parlamenttől az általa javasolt hárompárti kormány számára Siegfried Mureșan román miniszterelnök-jelölt szombaton. A kormányalakítással megbízott néppárti EP-képviselő beterjesztette a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 22:18 ]
Nyolcpontos konszenzust ért el Kína és az Egyesült Államok Hszi Csin-ping kínai elnök szeptember 23. és 25. között tett amerikai látogatásán – jelentette be a kínai külügyminisztérium. Hszi Csin-ping Donald Trump amerikai elnökkel a kétoldalú kapcsolatok mellett több jelentős nemzetközi és regionális kérdést is...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 20:33 ]
Demokrata és republikánus amerikai kongresszusi képviselők közösen terjesztettek elő egy törvényjavaslatot, amely megtiltaná a kínai gyártású adatátviteli eszközök használatát az amerikai szövetségi kormány érzékeny informatikai rendszereiben és mesterségesintelligencia-központjaiban. A Reuters szerint a korlátozás...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó