Világ
Peking: Kína és Olaszország kész erősíteni együttműködésüket egymással
Betűméret:             

Kína és Olaszország átfogó stratégiai partnerek, gazdasági és strukturális adottságaik jól kiegészítik egymást, és jelentős lehetőségek rejlenek az együttműködés bővítésében - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön Pekingben, amikor Antonio Tajani olasz miniszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel tárgyalt. Tajani hasonlóan nyilatkozott.

Vang Ji kiemelte, hogy Kína szeretné erősíteni a kölcsönös megértést, fenntartani a magas szintű kapcsolatokat, sőt, bővíteni a kétoldalú együttműködést.

A kínai külügyminiszter elmondta, hogy miután a nemzetközi helyzetet egyre nagyobb feszültségek jellemzik és a globális biztonság súlyosan megrendült, Kína kész Olaszországgal erősíteni a kommunikációt és koordinációt a nemzetközi és multilaterális ügyekben, ezzel is erősítve a kétoldalú partnerséget.

Antonio Tajani megerősítette Olaszország elkötelezettségét az "egy Kína" elv mellett. Hozzátette: Róma is kész intenzívebbé tenni a párbeszédet, bővíteni a kölcsönösen előnyös együttműködést, valamint előmozdítani az olasz-kínai átfogó stratégiai partnerségre vonatkozó cselekvési terv végrehajtását.

Vang hangsúlyozta: Kína a viták politikai rendezését támogatja, ellenzi az erő alkalmazását. Sürgette az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások újraindítását, felhívva a figyelmet a konfliktusnak a nemzetközi energiabiztonságra gyakorolt hatásaira.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó