Világ
Nyugat-Balkán-szerte bombafenyegetések érkeztek több városban
Betűméret:             

Több nyugat-balkáni városban – köztük Zágrábban –, valamint boszniai és montenegrói településeken feltételezett robbanószerkezetekről szóló fenyegetések érkeztek pénteken különböző intézményekhez – jelentették a helyi hatóságok.

Zágrábban három nagy bevásárlóközpont kapott kora reggel értesítést arról, hogy az épületekben állítólag bombát helyeztek el. A rendőrség kiürítette az épületeket, és átvizsgálta a helyszíneket, a fenyegetések azonban hamisnak bizonyultak.

Hasonló fenyegetések három montenegrói városban, köztük a fővárosban is érkeztek. A rendőrség közlése szerint az üzeneteket több elektronikus címre küldték. A fenyegetések Podgorica és Budva bevásárlóközpontjaira, valamint a nikšići oktatási intézményekre vonatkoztak. A hatóságok értesítették az állami ügyészséget, és sürgős biztonsági intézkedéseket hajtanak végre – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió.

Szarajevóban egy kórház kapott bombariadóról szóló bejelentést. Az épületet nem ürítették ki, a rendőrség azonban átvizsgálja az intézményt – közölte a szarajevói kanton belügyminisztériuma.

Korábban Zenicában több iskola és közintézmény kapott ismeretlen elektronikus címről hasonló fenyegetéseket, ezért a város általános és középiskoláiban az oktatás aznap online formában folyt. (MTI)

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó