Világ
Amnesty International: Határokon átívelő jogtipró szerveződések indítottak támadást az emberiség ellen
Betűméret:             

Határokon átívelő jogtipró szerveződések, köztük illegális háborúk és szemérmetlen gazdasági zsarolás révén dominanciára törő területrabló kormányok indítottak támadást az emberiség ellen - áll az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális helyzetéről összeállított, kedden Londonban ismertetett éves jelentésben.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete a 144 országot vizsgáló 406 oldalas összeállításban úgy fogalmaz: a jelenlegi időszak alapvetően különbözik a korábbi években tapasztalt helyzettől, az AI ugyanis most már nem pusztán az emberi jogi rendszer puszta eróziójáról, hanem az emberi jogok alapjait és a szabályokra alapuló nemzetközi rendet érő frontális támadásról kénytelen beszámolni.

A szervezet szerint ezt a támadást a világpolitika legerőteljesebb szereplői hajtják végre az ellenőrzés, a büntetlenség és a profitszerzés céljával.

Az Egyesült Államok és Oroszország egyaránt az elszámoltathatóság nemzetközi rendszerének aláásására törekszik, különös tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróságra (ICC), de világszerte egyre intenzívebb az önkényuralmi módszerek alkalmazása - áll az Amnesty International kedden ismertetett éves jelentésében.

A szervezet kiemeli, hogy az egész világon egyre erőteljesebb támadások érik az LMBT-közösségek, különösen a transznemű emberek szabadságjogait is.

Az AI jelentése szerint Izraeli népirtást és számos háborús bűncselekményt követett el a Gázai övezetben, és a népirtás folytatódott az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezettel tavaly októberben kötött tűzszünet után is.

Az Amnesty International szerint Izrael a teljes palesztin lakossággal szemben apartheid-politikát folytat, és ennek "nagy intenzitású katonai műveletekkel" szerez érvényt mindenekelőtt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, súlyos veszteségeket okozva a palesztinok körében. Mindeközben meredeken emelkedett a ciszjordániai zsidó telepesek által elkövetett erőszakcselekmények száma, és ezeket a támadásokat az izraeli kormány is támogatja - áll a nemzetközi jogvédő szervezet globális jelentésében.

Az AI szerint Oroszország tavaly is emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekményeket követett el, beleértve az ukrán civil lakosság ellen végrehajtott dróntámadásokat.

Az orosz fegyveres erők egyre intenzívebb légitámadásokat hajtottak végre az elmúlt egy évben a polgári célú ukrajnai infrastrukturális létesítmények ellen, és gyűlnek olyan jelentések is, amelyek szerint az orosz alakulatok ukrán hadifoglyokat végeztek ki - áll az Amnesty International kedden bemutatott globális jelentésében.

A szervezet szerint mindeközben tavaly több ország kilépett, vagy jelezte távozási szándékát olyan egyezményekből, amelyek egyes fegyvertípusok betiltásáról intézkednek. Litvánia például - elsőként a megállapodás 2008-as elfogadása óta - kilépett a kazettás bombák használatát tiltó konvencióból, Észtország, Finnország, Lettország, Litvánia és Lengyelország pedig az orosz fenyegetésre hivatkozva értesítette az ENSZ-t, hogy ki akar lépni a taposóaknák használatát, készletezését, gyártását és átadását tiltó ottawai megállapodásból. Finn és lengyel illetékesek jelezték, hogy országukban újraindul az ilyen típusú fegyverek gyártása - áll az Amnesty International éves jelentésében.

A szervezet szerint az elszámoltatást célzó nemzetközi mechanizmusoknak az Egyesült Államok okozta a legnagyobb kárt azzal, hogy szankciókat jelentett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészei és bírái, illetve a megszállt palesztin területek ENSZ-jelentéstevője és számos palesztin emberi jogi szervezet ellen.

Az Amnesty International kiemeli azt is, hogy orosz bíróságok elfogatóparancsokat adtak ki az ICC egyes tisztviselői ellen, Magyarország és Lengyelország pedig "frontális támadást" intézett a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen azzal, hogy megtagadta az ICC által Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen kiadott elfogatóparancs végrehajtását.

A jelentés külön foglalkozik azzal is, hogy a brit kormány "a gyenge lábakon álló terrorellenes törvények alapján" betiltotta és terrorcsoportnak nyilvánította a Palestine Action nevű palesztinpárti szervezetet, amely az ellen tiltakozott, hogy Nagy-Britannia az izraeli hadműveletek részesévé vált.

Az AI kiemeli, hogy a brit hatóságok eddig több mint kétezer embert vettek őrizetbe pusztán azért, mert békés módon tiltakoztak a Palestine Action betiltása ellen.

A jelentés - amelyhez az AI jelentéstevői még az április 12-i országgyűlési választások előtt gyűjtötték össze a felhasznált dokumentációt - a Magyarországról szóló fejezetben kiemeli, hogy a magyar kormány tavaly törvényben tiltotta meg "az LMBTI-közösséghez köthető gyülekezéseket", mutat rá az MTI.

Magyarországon tavaly intenzívebbé váltak a civil társadalom független szervezetei elleni támadások, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nyilvánosan "poloskákhoz hasonlított" egyes politikusokat, bírákat, újságírókat és politikai aktivistákat - áll az Amnesty International kedden ismertetett éves jelentésében.

Az orosz hadsereg rakétacsapást mért hétfő reggel a kelet-ukrajnai Dnyipro városára, a legfrissebb adatok szerint öt ember életét vesztette, és 28-an megsebesültek - közölte Olekszandr Hanzsa, Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon. A tájékoztatás szerint egy közelebbről nem megnevezett vállalat épületét ért...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:41 ]
Lengyelországban csaknem 130 vasúti járatot töröltek hétfőn a délelőtt folyamán - jelentette a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió a vasúti közlekedés irányításáért és összehangolásáért felelős lengyel állami társaság, a PKP PLK adataira hivatkozva. A PKP PLK az X-en a felsővezeték-hálózat működési...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:33 ]
A következő 48 órában tetőzik a hőhullám Olaszországban, szerdától a heves viharok jelenthetnek problémát, majd visszatér a kánikula - figyelmeztetett az olasz egészségügyi minisztérium hétfőn. Olaszországban 22 nagyvárosban érvényes a legmagasabb fokozatú hőségriadó, amely így az olasz csizma egész területét...
2026. JÚNIUS 29.
[ 15:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó