Világ
A koszovói parlament nem választott államfőt, új parlamenti választások várhatók
Betűméret:             

A koszovói parlament kedd este sem tudta megválasztani az ország új köztársasági elnökét az előírt határidőn belül, így újabb előrehozott parlamenti választások következhetnek, amelyek 16 hónapon belül már a harmadik voksolást jelenthetik.

Albulena Haxhiu házelnök éjfélkor közölte: az ülés lezárásával véget ért a jelenlegi törvényhozási ciklus, a választásokat pedig az alkotmányban előírt határidőn belül, legkésőbb 45 napon belül ki kell írni. Az előrehozott választást a parlament elnöke várhatóan már szerdán kiírja.

Az államfőt azért nem sikerült megválasztani, mert az ellenzék bojkottja miatt nem volt határozatképes a parlament. A Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) korábban bejelentette, nem vesz részt az ülésen, mert nem sikerült konszenzusra jutni a kormánypártokkal.

Vjosa Osmani elnök március 6-án oszlatta fel a parlamentet, hogy új választásokat írjanak ki, ám az alkotmánybíróság megsemmisítette a határozatot, és kimondta, a képviselőknek legkésőbb április 28-ig kell megválasztaniuk az új elnököt. Az alkotmánybíróság döntése szerint ha a határidőig nem választják meg az új államfőt, a parlament automatikusan feloszlik, és 45 napon belül előrehozott parlamenti választásokat kell tartani.

Az elnök megválasztásához az első két fordulóban a 120 képviselő kétharmadának támogatása kellett volna (81 szavazat), a harmadik fordulóban pedig elegendő lett volna a 61 szavazat is, ugyanakkor az ülés megtartásához legalább 80 képviselőnek jelen kellett volna lennie.

Koszovóban legutóbb tavaly decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, amelyet az Önrendelkezés (Vetevendosje) nyert meg a szavazatok 51 százalékával. Albin Kurti pártelnököt ezt követően februárban választotta miniszterelnökké a parlament.

Az előző, 2025. februári választáson szintén az Önrendelkezés szerezte a legtöbb voksot, ám a kormányalakítási kísérletek rendre kudarcot vallottak, ami hónapokra politikai patthelyzetbe sodorta az országot. A decemberi előrehozott választástól a válság feloldását remélték.

Koszovó elnökét a parlament választja öt évre. Vjosa Osmani mandátumának lejárta óta az ügyvezető államfői feladatokat ideiglenesen a parlament elnöke látja el.

Az államfői tisztség Koszovóban jórészt protokolláris, ugyanakkor az elnök a fegyveres erők főparancsnoka és az ország nemzetközi képviseletének egyik legfontosabb szereplője is. (MTI)

Már több mint olyan 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz, akit az orosz szakszolgálatok megpróbáltak terrortámadások végrehajtására beszervezni - közölte Andrij Nyebitov, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese, a bűnügyi rendőrség vezetője kedden. A hatóságok emiatt az országos rendőrség honlapján tettek...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Távollétében halálra ítélte a bíróság kedden Damaszkuszban a 2024-ben megbuktatott és Oroszországba menekült Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnököt háborús és emberiesség elleni bűnök miatt. A testület hasonló vádakkal ítélte el a volt államfő öccsét, Mahert is. Ő a szíriai hadsereg 4. páncélos...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 13:15 ]
Jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is elkobozható lenne az illegálisan szerzett vagyon Montenegróban az úgynevezett maffiaellenes törvény szerint, amely augusztus 24-én kerül a parlament elé - számolt be róla a podgoricai Vijesti című hírportál. A régóta beharangozott, az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó