Világ
Újabb dél-libanoni települések kiürítésére szólított fel Izrael
Betűméret:             

Újabb dél-libanoni települések kiürítésére szólított fel vasárnap az izraeli hadsereg.

Avihaj Edri szóvivő az X-en közzétett üzenetében a többi között az úgynevezett „sárga vonaltól” 10 kilométerre lévő Nabatijje települést név szerint említette.

Az Izrael és Libanon között létrejött – majd meghosszabbított – tűzszünet ellenére a zsidó állam és az elsősorban Libanon déli részén aktív Hezbollah síita mozgalom rendszeresen intéz támadást egymás ellen.

A „sárga vonal” az a mintegy 10 kilométeres, Libanonban található terület, amelyet az izraeli hadsereg a saját fennhatósága alá vont. Izrael az ellenőrzést az észak-izraeli ózsidó települések védelmével indokolja, Bejrút azonban többször felszólította az izraeli hadsereget, vonuljon ki a térségből, írja az MTI.

Izrael rendszerint a Libanon ellen intézett támadások előtt szólít fel a települések elhagyására.

Elfoglalta a Harkiv megyei Pokaljane települést az orosz hadsereg - közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium. A tárca szerint a művelet a határ menti ütközőövezet létrehozásának része volt, amelynek célja az oroszországi polgár lakosság megvédése az ukrán hadsereg csapásaitól. A pénteken kiadott heti...
2026. MÁJUS 2.
[ 1:21 ]
Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy 25 százalékra emeli az Európai Unióból érkező személy- és teherautókra kivetett vámokat, arra hivatkozva, hogy az EU nem tartotta be a tavaly kötött kereskedelmi megállapodás feltételeit, közölte a hirado. hu portál. „Mivel az Európai Unió nem tartja be a teljes...
2026. MÁJUS 1.
[ 21:50 ]
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke pénteken üdvözölte, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közösségi oldalán azt írta: a dél-amerikai közös...
2026. MÁJUS 1.
[ 19:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó