Világ
Horvát állampolgárságot kapott John Malkovich amerikai színész
Betűméret:             

John Malkovich amerikai színész átvette kedden Zágrábban a horvát állampolgárság megszerzéséről szóló határozatot - közölte Davor Božinović belügyminiszter a közösségi médiában.

Božinović bejegyzésében azt írta: a határozatot rövid ünnepség keretében adta át a világhírű színésznek, akinek gratulált, és üdvözölte Horvátország állampolgárai között.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök kedden a zágrábi kormányépületben fogadta Malkovichot. A találkozón a horvát kultúráról, turizmusról, sportról és üzleti lehetőségekről beszéltek.

A kormányfő elmondta: Malkovich hosszú pályafutása és művészi sikerei inspirációt jelentenek a fiatalabb nemzedékek számára, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a színész ápolja horvát gyökereit.

John Malkovich több mint hetven filmben szerepelt, kétszer jelölték Oscar-díjra és háromszor Golden Globe-díjra. Felmenői a Károlyváros megyei Ozaljból vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A színész korábban többször járt Horvátországban magánúton és színházi fellépésekkel is, emlékeztet az MTI.

A horvát középiskolák végzőseinek több mint fele nem tudta helyesen azonosítani az ország miniszterelnökét, kevesebb mint felük ismerte az alkotmány szerepét, és az egy évtizeddel korábbi adatokhoz képest elutasítóbbá váltak a homoszexuálisokkal és a külföldiekkel szemben - írta csütörtökön a Jutarnji List című...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 9:06 ]
Irán nem adja meg magát az Egyesült Államokkal vívott háborúban, ugyanakkor továbbra is hisz a diplomáciában, és fenyegetések nélkül kész a párbeszédre – jelentette ki Maszúd Peszeskján iráni elnök az ENSZ Közgyűlésének New York-i ülésszakán. Donald Trump amerikai elnök korábbi felszólalására reagálva...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 19:33 ]
Az Európai Bizottság 505 millió euró pénzügyi támogatást jelentett be szerdán Libanon számára, a finanszírozás az ország stabilitásának növelését segíti, valamint a polgárháborús pusztítás utáni helyreállítást és a szükséges reformokat 2026-ban és 2027-ben. A brüsszeli közlemény szerint a szerdán bejelentett...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 18:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó