Világ
Robert Fico elutazott a moszkvai ünnepségekre
Betűméret:             

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken elutazott Moszkvába a hétvégén tartandó győzelem napi ünnepségekre, az orosz fővárosban pedig Vlagyimir Putyin elnökkel is találkozik – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A tervezett program szerint a szlovák kormányfő szombaton Moszkvában részt vesz az ünnepségeken, virágokat helyez el az ismeretlen katona sírjánál, valamint az orosz államfővel is találkozik.

Robert Fico és Vlagyimir Putyin találkozójáról korábban a TASR – Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó bejelentésére hivatkozva – azt írta: a kétoldalú együttműködés lehetőségei, valamint időszerű nemzetközi kérdések kerülnek terítékre.

Ficót elkísérte Marek Estok szlovák külügyi államtitkár és Tibor Gaspar, a pozsonyi parlament alelnöke is.

A szlovák miniszterelnök moszkvai útját Marek Sutaj Estok szlovák belügyminiszter Robert Fico legitim döntésének minősítette. Azt mondta, hogy a kormányfő a Vörös Hadseregnek az ország felszabadítása során meghalt katonái emléke előtt tiszteleg.

A szlovák hírügynökség szerint a kormánygép Csehország és Németország légterén át, majd nemzetközi vizek felett haladva repül célállomására. Korábbi közlések szerint Lengyelország és a balti államok nem adtak engedélyt a szlovák kormánygépnek a légterükön való átrepülésre.

Robert Fico moszkvai útját és Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozóját hangosan bírálták szlovák ellenzéki pártok. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) „a szövetségesek arcul köpésének” nevezte azt, és jelezte, hogy határozati javaslatot nyújt majd be a parlamentbe a moszkvai út elítélésének céljával.

A progresszív-liberális Progresszív Szlovákia (PS) úgy vélekedett, hogy az út károsítja Szlovákia nemzetközi megítélését, csökkenti az ország hitelességét európai partnerei előtt, valamint „az agresszor cinikus legitimálását” jelenti.

Robert Fico, aki már a korábbi években is részt vett a moszkvai győzelem napi ünnepségeken, a második világháború befejezésének évfordulója alkalmából csütörtökön Dachauban, az egykori koncentrációs tábor helyén lévő emlékhelyre látogatott, júniusban pedig a normandiai partraszállásra emlékezve Dunkerque-be készül.

A moszkvai ünnepségen az idén más országok is vezetői szinten képviseltetik magukat, a bejelentések szerint Európából még Szerbia és Fehéroroszország vesz részt csúcsszinten a megemlékezésen. (MTI)

A horvát középiskolák végzőseinek több mint fele nem tudta helyesen azonosítani az ország miniszterelnökét, kevesebb mint felük ismerte az alkotmány szerepét, és az egy évtizeddel korábbi adatokhoz képest elutasítóbbá váltak a homoszexuálisokkal és a külföldiekkel szemben - írta csütörtökön a Jutarnji List című...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 9:06 ]
Irán nem adja meg magát az Egyesült Államokkal vívott háborúban, ugyanakkor továbbra is hisz a diplomáciában, és fenyegetések nélkül kész a párbeszédre – jelentette ki Maszúd Peszeskján iráni elnök az ENSZ Közgyűlésének New York-i ülésszakán. Donald Trump amerikai elnök korábbi felszólalására reagálva...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 19:33 ]
Az Európai Bizottság 505 millió euró pénzügyi támogatást jelentett be szerdán Libanon számára, a finanszírozás az ország stabilitásának növelését segíti, valamint a polgárháborús pusztítás utáni helyreállítást és a szükséges reformokat 2026-ban és 2027-ben. A brüsszeli közlemény szerint a szerdán bejelentett...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 18:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó