Világ
Kína és Észak-Korea az együttműködés bővítéséről állapodott meg Phenjanban
Betűméret:             

A kínai-észak-koreai kapcsolatok további erősítéséről, valamint a két ország "hagyományos barátságának" ápolásáról állapodott meg kedden Phenjanban Hszi Csin-ping kínai államfő és Kim Dzsongün észak-koreai vezető - jelentette a kínai állami média, amelyet az MTI szemléz.

A kínai és az észak-koreai állami hírügynökségek beszámolói szerint a felek egyetértettek abban, hogy a két ország közötti történelmi kapcsolatokat a jövő generációi számára is meg kell őrizni. Hszi és Kim hangsúlyozta, hogy "a koreai háború idején kialakult együttműködés a két ország közös történelmi örökségének része".

A jelentés szerint a keddi program keretében a két vezető felkereste a Kína és Észak-Korea közötti barátságnak emléket állító phenjani emlékművet, ahol tiszteletüket tették a koreai háborúban elesett kínai önkéntesek előtt. Emellett közösen fenyőfát ültettek a kormányzó Koreai Munkapárt központi káderképző intézményében. A kínai állami média szerint az örökzöld fa a két ország tartós és folyamatosan megújuló barátságát jelképezi.

Az észak-koreai KCNA hírügynökség szerint a csúcstalálkozón a felek megállapodtak az együttműködés bővítéséről a politika, a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a védelem területén, valamint a magas szintű kapcsolattartás erősítéséről. Kim Dzsongün támogatásáról biztosította Kínát az "egy Kína" elvével kapcsolatban.

A találkozóról kiadott kínai és észak-koreai beszámolók részben eltérő témákat emeltek ki. A kínai fél tájékoztatása szerint a megbeszéléseken szó esett egyebek mellett a kereskedelmi, mezőgazdasági és közlekedési együttműködés fejlesztéséről, míg az észak-koreai közlemény elsősorban a két ország hagyományos barátságát, valamint a politikai kapcsolatok erősítését hangsúlyozta.

A nyilvánosságra hozott közleményekben nem esett szó Észak-Korea nukleáris programjáról vagy az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatokról.

Hszi Csin-ping hétfőn érkezett kétnapos állami látogatásra Phenjanba. A látogatás Hszi első észak-koreai útja mintegy hét év után. Kína Észak-Korea legfontosabb politikai és gazdasági partnere, ugyanakkor Phenjan az utóbbi években jelentősen elmélyítette kapcsolatait Oroszországgal is.

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek. "Ami...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 19:30 ]
Donald Trump amerikai elnök látványos állami ceremóniával fogadta csütörtökön Washingtonban Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki háromnapos állami látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. Bár a két nagyhatalom között továbbra is komoly nézetkülönbségek vannak a kereskedelem, Tajvan, a mesterséges intelligencia és...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 19:30 ]
Az amerikai elnök úgy döntött, hogy a „mesterséges” szó hamisnak tünteti fel az intelligenciát, ezért a külügyminisztérium már arra utasítja a diplomatákat, hogy inkább „SI”-nek, vagyis szuperintelligenciának nevezzék. Az amerikai külügyminisztérium nemzetközi szervezetekért felelős főosztálya arra utasította...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 16:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó