Világ
Bizalmat szavazott a pozsonyi parlament Robert Fico kormányának
Betűméret:             

Bizalmat szavazott a pozsonyi parlament Robert Fico kormányának csütörtökön.

A bizalmi szavazásra a kabinet indítványa alapján került sor. A 150 fős pozsonyi törvényhozás – a hárompárti kormánykoalíció összes parlamenti képviselőjének voksával – 78 igen szavazattal adott bizalmat a kabinetnek.

A kormánnyal szembeni bizalmi szavazás alapját az úgynevezett adósságféktörvény adja, amely különböző intézkedéseket ír elő az államadósság egyes szintjeinek átlépésekor.

Az egyik ilyen rendelkezés szerint, amennyiben a GDP-arányos államadósság eléri a 60 százalékot, a kormánynak bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben.

Az Eurostat adatai szerint a szlovák államadósság 2024 októberében érte el a GDP 59,7 százalékát. Ennek alapján a bizalmi szavazást már tavaly novemberben meg kellett volna tartani, ám erre akkor nem került sor. Az akkori voksolás elmaradása miatt több ellenzéki képviselő az alkotmánybírósághoz fordult, amely szerdán hozott döntést az ügyben, előírva a bizalmi szavazás megtartását.

Az Egyesült Államok 175 ezer vízumot vont vissza a feltételek megsértése és bűncselekmények elkövetése miatt tavaly január óta - közölte az amerikai külügyminisztérium hétfőn. A Trump-adminisztráció tavalyi hivatalba lépése óta meghozott döntések alapján így összesen 175 ezer ember vált tartózkodásra...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 7:18 ]
Augusztus 10-én helyi idő szerint reggel fél nyolc után négy perccel erős, 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részén a csendes-óceáni partvidékét, az áldozatok száma folyamatosan nő. A 7,4-es erősségű rengés hétfőn rázta meg az ország nyugati részét, az epicentrum San José del Palmar...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:41 ]
Hivatalba lépett hétfőn Antero Lopes portugál diplomata, az Európai Unió koszovói rendőri és igazságügyi missziójának (EULEX) új vezetője - jelentette be internetes oldalán a misszió. Antero Lopes közölte: a pristinai intézményekkel, az Európai Unió partnereivel és a nemzetközi közösséggel szorosan együttműködve...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 18:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó