Világ
Korrupció miatt a spanyol legfelsőbb bíróság több mint 24 év börtönre ítélte a volt közlekedési minisztert
Betűméret:             

Korrupció miatt a spanyol legfelsőbb bíróság több mint 24 éves börtönbüntetésre ítélte José Luis Ábalos volt közlekedési minisztert hétfőn Madridban.

A bíróság egyhangú ítélete szerint a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) volt politikusa és két társa bűnszervezetet hozott létre, vesztegetést, sikkasztást és befolyással való üzérkedést követett el, hogy kenőpénzért és szíveségekért cserébe - bizalmas információk alapján - meghatározott cégek kapjanak meg közbeszerzési szerződéseket, például a koronavírus-járvány idején 13 millió maszk szállítására vonatkozó megbízást.

Koldo García Izaguirre egykori volt miniszteri tanácsadóra 19 év szabadságvesztést szabott ki a bíróság, míg Victor de Aldama üzletembert négy év és fél éves felfüggesztett börtönbüntetésre, és egy évnyi közérdekű munkavégzésre ítélték, mivel együttműködésével hozzájárult a bűncselekmények feltárásához. Hármuk közül ő az egyetlen aki szabadlábon védekezhetett, Ábalos és García Izaguirre november óta előzetes letartóztatásban van.

A bíróság ítéletében hangsúlyozta "a közbizalom súlyos erózióját", amelyet a korrupció okoz a politikai rendszerben, aláásva az állam demokratikus felépítését.

A több mint egy évig tartó nyomozás során nyilvánosságra került számos, az egykori tanácsadó által készített hangfelvétel, amelyeken a miniszterrel egyebek mellett ismerősök állami állásba helyezéséről, kenőpénzek elosztásáról és prostituáltak meghívásáról is beszéltek. Ábalos azt vallotta a bíróságon, hogy manipulált hangfelvételekről van szó.

A spanyol sajtóban Koldo-ügyként elhíresült eljárás következményeként helyezték egy éve előzetes letartóztatásba Santos Cerdánt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) korábbi szervezeti titkárát, aki közbeszerzésekben nyertes építőipari vállalatoktól szedhetett be jutalékot, amelyet aztán José Luis Ábalosnak és tanácsadójának továbbíthatott. Mindezt egy másik eljárás keretében vizsgálják, írja az MTI.

José Luis Ábalos 2018 és 2021 között volt miniszter, az ügy kipattanását követően a PSOE kizárta tagjai közül.

Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek. "Ami...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 19:30 ]
Donald Trump amerikai elnök látványos állami ceremóniával fogadta csütörtökön Washingtonban Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki háromnapos állami látogatásra érkezett az Egyesült Államokba. Bár a két nagyhatalom között továbbra is komoly nézetkülönbségek vannak a kereskedelem, Tajvan, a mesterséges intelligencia és...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 19:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó