Világ
A horvát államfő megfosztotta állami kitüntetéseitől az egykori horvát tábornokot
Betűméret:             

Zoran Milanović horvát államfő megfosztotta valamennyi állami kitüntetésétől Branimir Glavaš volt horvát tábornokot, akit jogerősen hét év börtönre ítéltek az 1991-ben Eszéken szerb civilek ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt - közölte szerdán a horvát sajtó.

Az erről szóló elnöki határozat a hivatalos közlönyben jelent meg. Az államfő június 18-án hozta meg a döntést, amely még aznap hatályba lépett.

Glavaštól megvonták mindazokat a kitüntetéseket és elismeréseket, amelyeket a néhai Franjo Tuđman, Horvátország első államfője adományozott neki. Ezek között több magas állami rendjel, valamint a horvátországi háborúhoz kapcsolódó emlékérem is szerepel.

A határozat indoklása szerint az államfő a horvát alkotmány, a kitüntetésekről szóló törvény, valamint a Felső Büntetőbíróság jogerős ítélete alapján járt el, írja az MTI.

A bíróság korábban helybenhagyta Glavaš hét év szabadságvesztésről szóló ítéletét. A volt tábornokot azért találták bűnösnek, mert 1991-ben Eszéken nem akadályozta meg, illetve közvetlenül elrendelte szerb civilek megölését, a velük szembeni embertelen bánásmódot és törvénytelen fogva tartásukat.

A jogerős ítélet után a horvát sajtóban ismét napirendre került Glavaš kitüntetéseinek ügye, miután Milanović 2021-ben visszaadta neki azokat az elismeréseket, amelyektől egy korábbi jogerős ítélet után fosztották meg. Az államfő ezt akkor azzal indokolta, hogy a korábbi ítéleteket időközben hatályon kívül helyezték, és az eljárás újrakezdődött.

Milanović már akkor jelezte: ha Glavašt ismét jogerősen elítélik, újból megvonja tőle a kitüntetéseket.

A Felső Büntetőbíróság júniusban jogerősen hét év börtönre ítélte Glavašt, helybenhagyva a zágrábi megyei bíróság 2023 októberében hozott elsőfokú ítéletét.

Az ügy az 1991-ben Eszéken elkövetett bűncselekményekhez kapcsolódik, amelyek a horvát közvéleményben "Selotejp" néven váltak ismertté. A vád szerint az áldozatokat ragasztószalaggal kötözték meg, és leragasztották a szájukat, mielőtt megölték és a Drávába dobták őket.

Glavaš a horvátországi háború idején Eszék védelmének egyik irányítója volt, később a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) befolyásos politikusaként, majd saját regionális pártja vezetőjeként kilenc parlamenti cikluson át volt képviselő.

Egymillió háztartásban okozott áramkimaradást az Egyesült Államok középnyugati államait sújtó viharos időjárás kedden. A hivatalos összesítések szerint helyi idő szerint kedden este Indiana államban 368 ezer, Ohio-ban pedig 302 ezer helyen nem volt áram. Illinois és Indiana állam több térségében megszólaltak a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:16 ]
Már több mint olyan 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz, akit az orosz szakszolgálatok megpróbáltak terrortámadások végrehajtására beszervezni - közölte Andrij Nyebitov, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese, a bűnügyi rendőrség vezetője kedden. A hatóságok emiatt az országos rendőrség honlapján tettek...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Távollétében halálra ítélte a bíróság kedden Damaszkuszban a 2024-ben megbuktatott és Oroszországba menekült Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnököt háborús és emberiesség elleni bűnök miatt. A testület hasonló vádakkal ítélte el a volt államfő öccsét, Mahert is. Ő a szíriai hadsereg 4. páncélos...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 13:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó