Világ
Kijev 10 milliárd euró összértékű megállapodásokra számít a gdanski újjáépítési konferencián
Betűméret:             

Kijev az Ukrajna újjáépítéséről szóló gdanski konferencián 10 milliárd euró összértékű, több mint 160 megállapodás aláírására számít - jelentette ki Julija Szviridenko ukrán kormányfő csütörtökön a lengyelországi kikötővárosban.

A kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján Szviridenko mellett Donald Tusk lengyel kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is beszélt.

Von der Leyen bejelentette: az Európai Unió még csütörtökön átutalja Ukrajnának a következő két évre tervezett 90 milliárd eurós hitel első részletét, 3,2 milliárd eurót költségvetési támogatásra. Emellett a közeli napokban megkezdődik a drónok gyártására szánt hatmilliárd eurós keret kifizetése is az uniós hitelből - mondta az EB elnöke.

Hozzátette: mindez bizonyítja, hogy Európa hosszú távon támogatja Ukrajnát.

António Costa, az Európai Tanács elnöke beszédében felidézte: az ukrajnai háború kitörése óta az EU több mint 200 milliárd euró értékű támogatást nyújtott Ukrajnának.

A konferencián Szviridenko vezeti az ukrán küldöttséget, miután az ukrán elnök lemondta részvételét. Volodimir Zelenszkij lépésének előzménye, hogy Lengyelország és Ukrajna között nézeteltérés támadt az Ukrán Felkelő Hadseregnek (UPA) a lengyel lakosság elleni második világháborús bűntettei és az UPA jelenkori ukrajnai dicsőítése miatt.

Donald Tusk ezzel kapcsolatban a konferencia megnyitóján kijelentette: a jövőt "csak az igazságra, a kölcsönös tiszteletre és a történelem megértésére lehet alapozni". Aláhúzta egyúttal: a konferencia résztvevői bíznak abban, hogy Ukrajna "ellenáll az orosz agressziónak", és a háború hamarosan véget ér.

A konferenciát évente megrendezik más-más európai helyszínen, részt vesznek rajta az Ukrajnát támogató országok vezetői, befektetők és az Ukrajna háború utáni újjáépítésében érdekelt cégek képviselői.

Átutalta Ukrajnának a 90 milliárd eurós hitel első, 3,2 milliárd eurót kitevő részletét az Európai Unió - tájékoztatott az Európai Bizottság csütörtökön.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó