Világ
Már 235 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek
Betűméret:             

A két, egymást követő, 7,5-ös és 7,2-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma elérte a 235-öt Venezuelában, a sérülteké pedig meghaladja a 4300-at.

Carlos Alvarado egészségügyi miniszter közlése szerint a legtöbben könnyebb sérüléseket szenvedtek, ugyanakkor számos súlyos állapotú beteget is ellátnak, és sok esetben műtéti beavatkozásra volt szükség, közölte a CNN.

A szerda és csütörtök éjszaka bekövetkezett földrengések után az országban rendkívüli állapotot hirdettek. Felfüggesztették a légi és a vasúti közlekedést, valamint az oktatást is. A legsúlyosabban érintett térség La Guaira állam, ahol Delcy Rodríguez ideiglenes államfő személyesen mérte fel a helyzetet. A hatóságok nehézgépeket mozgósítottak, miközben ivóvizet, élelmiszert, matracokat és takarókat juttatnak el a bajba jutott lakosságnak.

Nemzetközi összefogás a mentésért

A tragédiát követően több ország is azonnal segítséget ajánlott fel Venezuelának. Az Egyesült Államok elit kutató-mentő egységeket, egészségügyi felszerelést és mintegy 150 millió dollár értékű humanitárius támogatást küld, míg az ENSZ koordinálja a nemzetközi mentőcsapatok munkáját. Kolumbia, Salvador, Chile, Mexikó, Franciaország, Spanyolország, a Dominikai Köztársaság, Panama és Kuba szintén mentőalakulatokat, egészségügyi személyzetet és segélyszállítmányokat indított útnak. Az Európai Unió további segítség mozgósítására készül, a Vatikán pénzügyi támogatást ajánlott fel, míg Irán és Kína jelezte, hogy kész bekapcsolódni a mentési műveletekbe.

A UNICEF figyelmeztetése szerint csaknem 3,9 millió gyermek él a földrengés sújtotta térségekben, akik fokozott veszélynek vannak kitéve a következő napokban. A szervezet szerint a sérülések, a családoktól való elszakadás, a lakóhelyek elvesztése, valamint az egészségügyi ellátás, az ivóvíz- és az oktatási szolgáltatások akadozása miatt a gyermekek védelme kiemelt feladat. A SpaceX bejelentette, hogy a Starlink műholdas internetszolgáltatást egy hónapig ingyenesen biztosítja Venezuelában, az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma pedig ideiglenesen enyhít néhány, az országot sújtó szankción a humanitárius segítségnyújtás megkönnyítése érdekében.

Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter szerdán. Az Agerpres hírügynökség által idézett...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 15:14 ]
Egymillió háztartásban okozott áramkimaradást az Egyesült Államok középnyugati államait sújtó viharos időjárás kedden. A hivatalos összesítések szerint helyi idő szerint kedden este Indiana államban 368 ezer, Ohio-ban pedig 302 ezer helyen nem volt áram. Illinois és Indiana állam több térségében megszólaltak a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:16 ]
Már több mint olyan 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz, akit az orosz szakszolgálatok megpróbáltak terrortámadások végrehajtására beszervezni - közölte Andrij Nyebitov, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese, a bűnügyi rendőrség vezetője kedden. A hatóságok emiatt az országos rendőrség honlapján tettek...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó