Világ
Érvénytelen lett a népszavazás Szlovákiában az alacsony részvétel miatt
Betűméret:             

Az alacsony - mindössze 16 százalékos - részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás - jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.

Az ország történetének tizedik referendumán két kérdésre lehetett választ adni, részint arra, egyetértenek-e azzal, hogy megszüntessék a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak élethosszig járó juttatást, valamint arra, hogy ismét létrehozzák-e a különleges ügyészség néhány éve megszüntetett hivatalát.

A szlovákiai szabályozás értelmében egy népszavazás akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele és egy személy érvényes voksot ad le. A csaknem 5,5 millió lakosú Szlovákiában szombaton tartott referendumon a választásra jogosult közel 4 millió 370 ezer állampolgár közül 705 ezren vettek részt. Ez 16,1 százalékos választási részvételt jelent, ami a második legalacsonyabb részvételi arány a szlovákiai népszavazások történetében. A referendumon a legmagasabb arányú részvételt (21,8 százalék) a pozsonyi kerületben, a legalacsonyabbat (13,4 százalék) pedig a kassai kerületben mutatták ki.

Szlovákiában az eddigi tíz népszavazás közül - a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt - csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. A többi népszavazáson a részvételi arány 9 és 44 százalék között - többnyire 20 százalék körül - alakult, írja az MTI.

A horvát középiskolák végzőseinek több mint fele nem tudta helyesen azonosítani az ország miniszterelnökét, kevesebb mint felük ismerte az alkotmány szerepét, és az egy évtizeddel korábbi adatokhoz képest elutasítóbbá váltak a homoszexuálisokkal és a külföldiekkel szemben - írta csütörtökön a Jutarnji List című...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 9:06 ]
Irán nem adja meg magát az Egyesült Államokkal vívott háborúban, ugyanakkor továbbra is hisz a diplomáciában, és fenyegetések nélkül kész a párbeszédre – jelentette ki Maszúd Peszeskján iráni elnök az ENSZ Közgyűlésének New York-i ülésszakán. Donald Trump amerikai elnök korábbi felszólalására reagálva...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 19:33 ]
Az Európai Bizottság 505 millió euró pénzügyi támogatást jelentett be szerdán Libanon számára, a finanszírozás az ország stabilitásának növelését segíti, valamint a polgárháborús pusztítás utáni helyreállítást és a szükséges reformokat 2026-ban és 2027-ben. A brüsszeli közlemény szerint a szerdán bejelentett...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 18:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó