Világ
Kallas visszavonta a volt szlovén külügyminiszter jelölését az EU Száhel-övezeti különmegbízotti posztjára
Betűméret:             

Kaja Kallas, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselője visszavonta Tanja Fajon volt szlovén külügyminiszter jelölését az EU Száhel-övezeti különmegbízotti tisztségére - ezt maga Fajon közölte hétfőn. A volt külügyminiszter szerint a döntést az új szlovén kormány és az Európai Néppárt politikai nyomása előzte meg, írja az MTI.

Fajon úgy vélte: Szlovénia belpolitikai ellentétek miatt veszített el egy fontos uniós diplomáciai tisztséget, és ezzel az ország befolyása, valamint tekintélye is csorbult.

A szlovén diplomácia volt vezetője azt mondta: az uniós intézményeknek a jelöltek szakértelme, tapasztalata és eredményei alapján kellene meghozniuk személyi döntéseiket, és ellen kellene állniuk a tagállami kormányok politikai nyomásának. A történteket "veszélyes precedensnek" nevezte.

Közlése szerint a kiválasztási eljárásban őt találták a legalkalmasabb jelöltnek, amit Kallas június végén a tagállamoknak küldött levelében is megerősített. Fajon azt állította, hogy a pályázatot a korábbi hasonló eljárásokkal azonos módon, szabályosan és átláthatóan bonyolították le.

A volt külügyminiszter elmondta: hivatalba lépésekor tájékoztatta jelöléséről utódját, Tone Kajzert, aki akkor támogatásáról biztosította.

Janez Janőa miniszterelnök hétfőn az X közösségi oldalon azt írta: lezárult Fajon kinevezésének "huzavonája". A szlovén külügyminisztérium pénteken kétségbe vonta a jelölés érvényességét, Kajzer pedig sajtóértesülések szerint erről Kallast is tájékoztatta.

A kinevezési eljárás két hete akadt el. A jelölésről szóló döntést kétszer is levették a tagállami képviselők ülésének napirendjéről, sajtóértesülések szerint szlovén kezdeményezésre.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó