Világ
Kijevi hadiüzemekre mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium
Betűméret:             

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg kijevi hadiüzemekre, valamint a csornomorszki kikötő katonai infrastruktúrájára - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva az MTI.

A tárca szerint a légi indítású precíziós fegyverekkel és drónokkal végrehajtott támadás célpontja az ukrán fővárosban a Smart Intelligent Systems cég volt, amely pilóta nélküli légijárműveket és ezek alkatrészeit gyártotta, valamint Kijev délnyugati részén egy drónok összeszerelésére és tárolására szolgáló ukrán-amerikai létesítmény, ahol egyebek között AQ-400-as Scethe és AQ-100-as Bayonet támadó, valamint RQ-100-as Scout felderítő drónokat állítottak elő.

A tájékoztatás szerint az Odessza megyei Csornomorszk kikötőben az ukrán erők ellátását szolgáló üzemanyag- és kenőanyagtartályok semmisültek meg.

A védelmi minisztérium bejelentette, hogy az éjszaka folyamán a légvédelem 133 ukrán repülőgép típusú repülőszerkezetet semmisített meg tíz orosz régió és a Fekete-tenger felett.

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon. Elmondta, hogy a felszabadított forrásból 900...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:23 ]
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó