Világ
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál, leállítják a romániai atomerőművet
Betűméret:             

Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint az atomerőmű műszaki bizottsága minden előírt lépést be fog tartani, hogy a reaktor leállítása biztonságos körülmények között történjen. Hozzátette: a folyam elágazásánál végrehajtott vízelterelési műveletekkel csaknem egy héttel sikerült meghosszabbítani az atomerőmű működési idejét.

Miruta szerint a Bala-ágat részlegesen eltorlaszoló uszályok elsüllyesztésével, illetve a Csernavoda felé vezető Öreg-Duna vízellátását korábban akadályozó zátony felrobbantásával nem sikerült ugyan az első, optimista becslésekben szereplő kilenc napos haladékot elérni, de a beavatkozásokkal járó költségek akkor is bőven megtérültek volna, ha csak egyetlen nappal sikerült volna meghosszabbítani a csernavodai atomerőmű működését.

A román kormány 12,1 millió lejt (842 millió forint) különített el tartalékalapjából azokra a vízelterelési munkálatokra, amelyek a csernavodai atomerőmű vízellátásának javítását célozták.

Szerdán az előző napinál 4 centiméterrel alacsonyabb, mínusz 233 centiméteres vízállást mértek Csernavodánál, amely alatt az erőmű hűtőrendszere már nem működtethető.

A vízügyi hatóságok szerint szerdán a vízhozam újabb történelmi mélypontra, másodpercenként 1350 köbméterre csökkent a Duna romániai belépőpontján, Báziásnál. Az idei rendkívüli vízhiány előtt a több mint negyven éve mért másodpercenkénti 1400 köbméteres vízhozam számított a legalacsonyabb értéknek.

Románia a héten arról tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy válsághelyzettel szembesül az energiaellátásban és felmentést kért széntüzelésű hőerőművei üzemben tartására, amelyeket - a helyreállítási alapok szétosztásánál tett vállalásainak értelmében - legkésőbb augusztus 31-én le kellene állítania.

Románia egyetlen, 1400 megawatt beépített teljesítményű atomerőművének első, 700 megawattos blokkját július végén állították le. A kanadai Candu technológiával épült erőmű két blokkja együttesen Románia villamosenergia-szükségletének mintegy 20 százalékát fedezi. (MTI)

Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a gyermekkori oltási ajánlások átalakításáról: kevesebb rutinszerűen javasolt vakcinát szeretne, az MMR-oltást pedig külön kanyaró-, mumpsz- és rubeolaoltásokra bontaná. A gyermekorvosok szerint a döntés veszélyes és zavart kelthet a szülők körében. Donald Trump amerikai...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:18 ]
Az Egyesült Államok 175 ezer vízumot vont vissza a feltételek megsértése és bűncselekmények elkövetése miatt tavaly január óta - közölte az amerikai külügyminisztérium hétfőn. A Trump-adminisztráció tavalyi hivatalba lépése óta meghozott döntések alapján így összesen 175 ezer ember vált tartózkodásra...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 7:18 ]
Augusztus 10-én helyi idő szerint reggel fél nyolc után négy perccel erős, 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részén a csendes-óceáni partvidékét, az áldozatok száma folyamatosan nő. A 7,4-es erősségű rengés hétfőn rázta meg az ország nyugati részét, az epicentrum San José del Palmar...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 19:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó