Az Újvidéki Rádió A siker arca című műsorának tizedharmadik adásában Szorcsik Kriszta zentai születésű, de évek óta Budapesten élő színésznő beszélt a sikerhez való viszonyáról, pályafutásának kezdeteiről és legfontosabb mérföldköveiről, Budapestre való költözésének okairól és körülményeiről, valamint a szabadúszó színésznőként való létezés szépségeiről és nehézségeiről is.

– A budapesti évek legnagyobb sikereinek azokat a találkozásokat tartom, amelyek meghatározóak voltak számomra. Ilyenek voltak például azok a különböző igen neves külföldi rendezőkkel való találkozások, akikkel itthon egészen biztosan nem találkozhattam volna. A velük való találkozásokat, illetve az ezen találkozásokból fakadó lehetőségeket ugyanis még akkor is sikerekként könyvelem el, ha a közös munka során létrejött előadások nem mindig arattak akkora sikert Magyarországon, mint amekkorát arathattak volna. Ennek okát ugyanis elsősorban a magyarországi színházi szakma zártságában, illetve a másság nem kellő mértékű elfogadásában látom, amit nagyon nagy hibának tartok, ugyanis úgy vélem, szerencsésebb lenne, ha nem minden a politika világában dőlne el, és ezt most elsősorban a kultúrpolitikára értem, bár nyilvánvalóan érthetném a nagypolitikára is, hiszen úgy gondolom, fel kellene ismeri, az új dolgok nemcsak akkor lehetnek jók, ha politikai töltetük is van – magyarázta Szorcsik Kriszta, aki mesélt a színházhoz való vonzódásának kezdeteiről és kiteljesedéséről, a sportolói pályafutásának feladásáról, az akadémiai évekről, valamint a szabadkai száműzetés, az újvidéki kiteljesedés és a budapesti útkeresés időszakáról is.

– Huszonnyolc éves koromra az Újvidéki Színházban szinte minden olyan elismerést megkaptam, amit megkaphattam. Akkor még nem tudtam, hogy mennyire szerencsés helyzetben voltam, hiszen már-már magától értetődő volt számomra, hogy csináltam valamit, és azt értékelték. Most már tudom, hogy mekkora ajándék volt az, amit akkor kaptam, nem túlzás azt állítani, hogy szinte aranytányérokon járkáltam. Ennek folytán kezdtem egyre szűkebbnek érezni a teret magam körül, és egyre erőteljesebben kezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy mi lenne, ha szélesebb körben is megmérettetném magam. Fogalmam sem volt arról, hogy mindez milyen nehézségekkel jár majd, hiszen azt hittem, hogy ha itthon annyira jó vagyok, ha a kritika, ráadásul nemcsak a magyar, hanem a szerb, sőt, a magyarországi kritika is annyira jónak értékel, akkor egyértelmű, hogy mindez Magyarországon is ugyanígy fog folytatódni. Ha ma visszagondolok az akkori önmagamra, akkor egyrészt tetszik, hogy ennyire magabiztos voltam, másrészt egy kicsit talán naivnak is látom magam, mindezen tényezők azonban nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy úgy döntsek, ahogyan döntöttem. Az elhatározásom másik fontos tényezője magánéleti jellegű volt, hiszen akkor már négy éve együtt voltunk a férjemmel, Seress Zoltánnal, és mivel ő még mindig Budapesten élt, én pedig még mindig Újvidéken, egyre erőteljesebben éreztük azt, hogy valamelyikünknek előbb-utóbb oda kell költöznie a másikhoz. Ez a két dolog együttesen járult hozzá ahhoz, hogy megszülessen bennem az elhatározás, Budapestre költözöm – emlékezett vissza a színésznő, aki elmondta, eleinte nehéz volt feldolgoznia azt, hogy nem találták meg azok a szakmai kihívások és azok lehetőségek, amelyekre vágyott, ám később egyre inkább sikerült beilleszkednie, mára pedig már úgy érzi, megtanulta megfelelően kezelni nemcsak a múltat és a jelent, hanem a várható jövőt is. A tavalyi évad vége óta szabadúszó színésznő lett. Ahogyan fogalmazott, jelenleg leginkább kihívásokra és találkozásokra vágyik.

– Amikor a Bárka Színházban megszűnt a munkaviszonyom, sokat gondolkodtam azon, hogy az lenne-e a jobb számomra, ha egy újabb társulathoz csatlakoznék, vagy az, ha a szabadúszást választanám. Majdnem minden amellett szólt, hogy az utóbbi mellett döntsek. Úgy éreztem, ha most nem merem megpróbálni, akkor később valószínűleg még annyira se fogom merni, hiszen az ember az idő múlásával egyre megfontoltabbá válik, és annak tudatában, hogy a szabadúszói létnek óriási kockázata az, hogy vagy lesz elegendő munkája, vagy nem, egyre nehezebben vállalja a kockázatot. A társulati lét burokszerű védelmet ad az embernek, a szabadúszói lét ugyanakkor sokkal több lehetőséget kínál arra, amiben valóban hiszek, a találkozások megvalósulósára. Egyre erőteljesebben hiszek ugyanis abban, hogy annál, ha egy közösségre ráküldenek egy rendezőt, aki azután az adott közösség keretein belül kénytelen gondolkodni és dolgozni, sokkal szerencsésebb, ha lehetősége van arra, hogy egy bizonyos munkához maga válogassa össze azt a csapatot, amellyel meg kívánja valósítani az elképzeléseit. Tudom, hogy ez nagyon idealisztikusan hangzik, de hiszek ebben, mert van ilyen – szögezte le a zentai születésű, de évek óta Budapesten élő színésznő.

A siker arca című rádióműsor, amelyet a Vajdasági RTV megbízásából a TM-People International Kft. gyárt, minden csütörtökön délután fél négytől hallható az Újvidéki Rádió hullámhosszain, a 90,5, a 92,5 és a 100,3 MHz-en, az ismétlését pedig éjféltől kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
H. G.