Kultúra
Magyarkanizsa: Tizenegy művelődési szervezet részesült támogatásban
Betűméret:             

Művelődési szervezetek részesültek támogatásban a magyarkanizsai önkormányzat jóvoltából. A második körös pályázatban 11 községbeli művelődési szervezet kapott támogatást. A szerződések aláírására ma került sor a magyarkanizsai Városházán. A 900 ezer dináros összértékű pályázaton elsősorban a szervezetek rendezvényeit támogatta az önkormányzat.

A martonosi Testvériség Művelődési Társulat most 80 ezer dináros támogatásban részesült. Széll János az egyesület elnöke elmondta, hogy minden támogatás jól jön, hiszen programjaik nagy részét önerőből valósítják meg.

- A pályázaton nyert összeget most két rendezvényre szeretnénk majd fordítani, a hamarosan esedékes körömpörkölt főző versenyünkre, illetve a karácsonyi programjainkra. A társulat igyekszik bevonni a munkájába a legkisebbeket is, de az idősekre is gondolunk, így szinte heti szinten szervezünk valamilyen közösségi programot. Egyébként az önkormányzat folyamatosan támogat minket.

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester a szerződés aláírás alkalmával elmondta, hogy a támogatásokat igyekeznek mindig a pályázók igényeihez igazítani.

- Szerencsére tudtunk egy olyan nyarat végig vinni, ahol a művelődési egyesületek megszervezhették saját programjaikat, így most a második körös támogatásban részben a nyár folyamán megvalósított programjaikra kaptak támogatást, részben pedig azokra a programokra, amelyeket az év végéig meg szeretnének szervezni, úgy hogy ilyen értelemben a 2021-es évben is tudtunk egy teljes körű támogatást biztosítani a művelődési egyesületeknek. A 2021-es támogatási összeg egyébként mintegy tíz százalékkal növekedett a 2019-es évhez képest.

Korom Sarolta
Rúzsa Magdi: Itthon vagyok! - illusztráció
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 16:29 ]
Szerbia legnagyobb könyvkiadói közül több is úgy döntött, hogy nem vesz részt az idei Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron, így a csaknem hetvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetének egyik legsúlyosabb válságával néz szembe - számolt be a Nedeljnik és a Vreme című belgrádi hetilap az internetes oldalán. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:52 ]
Húsz állomást már maga mögött tud a Tanyaszínház idei nyári turnéja. A társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című klasszikusát viszi el Vajdaság településeire Mezei Kinga rendezésében. Az augusztus 8-i kispiaci előadás után rövid szünet következik, majd augusztus 16-án folytatódik a körút, amelynek során...
2026. AUGUSZTUS 9.
[ 23:47 ]
Nem várhatók áram- vagy vízellátási problémák az idei Sziget Fesztiválon – jelentette ki Gerendai Károly, a rendezvény alapítója a pénteki sajtóbejáráson. Elmondása szerint a fesztivál saját áramtermelő aggregátorai szükség esetén az áramigény mintegy 95 százalékát is képesek fedezni, ám a jelenlegi helyzet...
2026. AUGUSZTUS 7.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó