Négynapos Nyárhangoló Fesztiválra várja csütörtöktől a vendégeit Palicsra a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ.
A koncertek és táncház mellett lesznek irodalmi programok és különféle tribünök. Szó lesz színházról, egészséges életmódról, természetvédelemről, a sportról. Szerveznek helytörténeti sétát, különféle vetítéseket, könyvbemutatót.
A rendezvények helyszíne Palics, a Női strand, a Vigadó, a Bagolyvár környéke, valamint a Nyári színpad előtti tér.
1. nap
Csütörtökön, az első napon 14 órakor kezdődik a rendezvény. A Vigadó előtti sétányon kirakodóvásár várja majd a látogatókat.
Az Öko-központban 14 órától a Déri Múzeum és a Debreceni Irodalom háza programja kezdődik: REJTŐzködő irodalom – Rejtő Jenő időszaki kiállítás és múzeumpedagógiai nyomozás 8-99 éves korig címmel.
Mazsorett-bemutatót tartanak a Szabadkai Fúvószenekar közreműködésével. A felvonulás 14 órakor a víztoronytól indul, a cél a Vigadóig épülete lesz.
A hivatalos fesztiválmegnyitóra 14.45-kor kerül sor a Vigadó előtt.
Színházi kerekasztalt tartanak Garay Béla emlékére 15 órától A költői színház lehetőségei címmel a Vigadó konferenciatermében. Vendégek: Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Pataki András rendező, dramaturg, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Szarvas József színművész, Verebes Ernő író, dramaturg.
Centrum és periféria - A hely szelleme címmel közéleti panelbeszélgetésekre kerül sor 16 órától a Női strandnál. Vendégek: Dankó Dénes vállalkozó, turisztikai szakértő, a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület elnöke, valamint Hajnal Virág, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának stratégiai főosztályvezetője.
16-tól 18 óráig gyermekfoglalkozásokat tartanak a Béka tanya és a Palicsi Vitorlázóklub közötti füves területen. Lesz arcfestés, csillámtetkó, meglepetés kézműves foglalkozások, játszósarok...
Vajdasági művészek alkotótábor veszi kezdetét a Művésznegyedben, azaz a Nagyparkban, a Kék váza körül. A tábor 16-tól 20 óráig tart.
17 órától Színházi kerekasztalt tartanak Garay Béla emlékére A polgári színjátszás öröksége címmel. Az első beszélgetés résztvevői: Bajza Viktória, Póka Éva és Szemerédi Bernadett színművészek.
Varró Dániel: A szomjas troll című könyvének bemutatóját 17 órakor tartják a Női strandon a szerző részvételével.
Helytörténeti séta indul 17 és 19 órakor, hogy megismerkedhessenek az érdeklődők Palics látnivalóival. Gyülekező a víztoronynál.
Szalóki Ági tart gyermekkoncertet 17 órától a Bagolyvár mellett felállított Nagyszínpadon.
A Budapest Saxophone Quartet koncertje 19 órakor kezdődik a Vigadó teraszán.
A Halott Pénz koncertjét is megtekinthetik az érdeklődők, ezt a Nagyszínpadon tartják 21 órától.
21 és 24 óra között fényfestésben gyönyörködhetnek a nézők. Ennek helyszínei a Bagolyvár és a Nyári színpad.
Kézműves ital- és ételkóstoló lesz 22 és 24 óra között a Nyári színpad előterében, ahol 23 órától Táncházat szerveznek a Juhász zenekarral.
2. nap
Pénteken délelőtt 10 órától folytatódnak a közéleti panelbeszélgetések Centrum és periféria címmel a Női strandon. A napi téma: A kulturális örökség újra értelmezése. Vendégek: dr. Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes, politikai igazgató, Pásztor István, a VMSZ elnöke.
Vissza a természetbe címmel kezdődik beszélgetés 12 órakor a Női strandon, amelynek résztvevői Sarnyai Csaba hajóskapitány, Szeles Attila vadász és Krizsán Adél környezetkímélő termékek készítője.
13 órakor a Sportpillanatok című tribün vendége Fabó Ildikó futóedző, Ötvös Attila személyi edző, Rekecki Titusz asztaliteniszező és Varga Zoltán birkózó lesznek a Női strandnál.
Közben a Vigadó konferenciatermében is lesznek programok. 13 órától vetítik le Soltis Lajos beszélgetését, amit Garay Bélával folytatott 1985-ben. A Vajdasági RTV felvételéről van szó.
A filmvetítés után élőszóban folytatódik a megemlékezés Garay Béláról. A polgári színjátszás öröksége című tribün második részének vendége Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, Góli Kornélia dramaturg és Oláh Tamás teatrológus.
14 órától a Női strandon Lelkünk súlya, életünk sója címmel László Ágnes szociális munkás, babahordozási tanácsadó, Sági Miavec Anna pszichológus és Pap Ágota pszichológus beszélget.
14 órakor ismét megnyílik a tóparti sétányon a kirakodóvásár, illetve az Öko-központban a REJTŐzködő irodalom – Rejtő Jenő időszaki kiállítás és múzeumpedagógiai nyomozás 8-99 éves korig.
15 órakor vetítik le a Szabadka a filmvásznon elnevezésű programrész keretében Paczolay Béla 2021-ben rendezett Pacsirta című filmjét. A helyszín az Öko-központ.
15 órakor a harmadik résszel folytatódik a színházi kerekasztal a Vigadó konferenciatermében Garay Béla emlékére. Vendég: Kovács Frigyes színművész, rendező, László Sándor rendező, színművész, Venczel Valentin színművész, az Újvidéki Színház igazgatója.
15 órától a Női strandon az egészséges étkezéshez és remek életérzéshez kaphatnak tanácsot a résztvevők Berta Berényi Tímea táplálkozási tanácsadótól és Komjáti Ivett dietetikustól.
16-tól 18 óráig ismét gyermekfoglalkozásokat tartanak a Béka tanya és a Palicsi Vitorlázóklub közötti füves területen. Lesz arcfestés, csillámtetkó, meglepetés kézműves foglalkozások, játszósarok. A Kék vázánál is folytatódik a művészek alkotótábora.
17 órától Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel Eperjes Károly előadói estjére kerül sor a Vigadó nagytermében. A részvételhez helyfoglalás szükséges!
17 órától a Szabadka a filmvásznon ciklusban A magyar Olympiász című filmet vetítik, amit 2018-ban Zámborszki Ákos rendezett. Helyszín az Öko-központ.
Krausz Gábor: Családom és egyéb receptfajták - #krausztronomia - könyvbemutató a Női strandon 17 órától a szerző jelenlétével.
17 és 19 órakor ismét palicsi helytörténeti séta indul, de már egy másik útvonalon. Gyülekező ismét a Víztoronynál.
Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet koncertet ad a Bagolyvárnál, a Nagyszínpadon 18 órától.
A Szigeti Quartet 19 órától koncertezik a Vigadó teraszán.
Ferenczi György és a Rackajam koncertjére 21 órától kerül sor a Bagolyvárnál, a Nagyszínpadon.
22 órától ismét Kézműves ital- és ételkóstoló a Nyári színpad előterében. Ugyanott 23 órától táncház a Duhaj bandával.
3. nap
Szombaton, a 10 órakor a Női strandnál kezdődő tribün a Haspárti kérdések címet viseli. Résztvevők: Agárdi József méhész, Balázs Piri Márta sajtkészítő, Csikós Árpád salátatermesztő, dr. Gyömbér Harangozó Kinga táplálkozási tanácsadó, Kenyeres Emil sajtkészítő, Lengyel István csokoládé-készítő, Rekovics Ervin mangalica-tenyésztő, Truzsinszki Szabolcs szürkemarha-tenyésztő.
Gondold meg és igyál. Ez már a 11 órakor kezdődő beszélgetés címe. Vendégek: Gorác Imre pálinkakészítő, Horkai Zsolt likőrkészítő, Serfőző Jenő bodzaszörpkészítő, Vass Zoltán borász. Helyszín a Női strand.
Fűben-fában orvosság. A 13 órakor kezdődő beszélgetésben részt vesz a női strandnál: Mészáros Anikó természetes kozmetikum-készítő, Mihók Szilvia füvesasszony, Papp Komáromi Judit illóolaj-készítő, Rigó István egri füvesember.
Szombaton is lesz Sportpillanatok, mégpedig 14 órától a Női strandnál. Vendégek: Csizmár Zsolt labdarúgóedző, Nagy Csaba elnök (Active Kids), Sipraga Judit fitnessz- és pilates oktató.
14 órától szokásos programok: kirakodóvásár, Rejtő Jenő kiállítás.
15 órától az Öko központban ismét levetítik Paczolay Béla Pacsírta című filmjét.
15 órakor folytatódnak a Centrum és periféria című közéleti panelbeszélgetések a Női strandon. Az első téma: A víz szelleme. Vendég: Sugár György, a szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat igazgatója, Vinkó Tamás környezetkutató. 16 órától idegenforgalmi helyzetképet ad Branislav Miletić, a Horwath LTD Srbija igazgatója.
16 órától a Színházi kerekasztal a szerzői színház útjaival foglalkozik Gemza Péter rendező, koreográfus, igazgató (Debreceni Csokonai Színház), Nagy József táncművész, koreográfus, rendező, Urbán András rendező, igazgató (Kosztolányi Dezső Színház).
16 órától szombaton is gyermekfoglalkozások, 17 és 19 órakor palicsi helytörténeti séta.
17 órától a Női strandon a gyermeknevelés kihívásairól szerveznek beszélgetést Hal Melinda klinikai szakpszichológus (MCC-Mindset Pszichológia Iskola), Uzsalyné Pécsi Rita PhD neveléskutató közreműködésével.
17 órától az Öko-központban ismételten levetítik Zámborszki Ákos A magyar Olympiász című filmjét.
17.30-tól folytatódik a beszélgetés a szerzői színház útjairól. Az újabb vendégek Béres Márta színművész, Kálló Béla színművész, rendező, Mezei Kinga színművész, rendező, Táborosi Margaréta rendező, koreográfus lesznek.
18 órakor a Vigadó teraszán a vajdasági művészek akvarell tájkép-kiállítását Jovančić Miroslav festőművész nyitja meg.
18 órakor Eszter-lánc mesezenekar koncert a Bagolyvárnál, a Nagyszínpadon.
19 órától Görög Sisters Piano Duo koncert a Vigadó teraszán.
21 órakor Romano Drom koncert a Nagyszínpadon.
22 órától szombaton is kézműves ital- és ételkóstoló, majd 23 órától táncáz a Csalóka zenekarral és barátaival a Nyári színpad előterében.
4. nap
Vasárnap 10 órától Ízek, illatok, házi frissítők címmel indul egy beszélgetés a Női strandnál Fontányi Andor sörkészítő, Hajvert Ákos házi finomságok készítője, Méhes Béla borász részvételével.
11 órától ugyanott a mentes ételekről beszél Andrasity Marianna cukrász és Odri Melinda cukrász.
A nyár és én a címe a 13 órakor kezdődő beszélgetésnek. Haskó Harmat Anita sminkest, Harmat Ildikó kozmetikust, Kőrösi Brindza Bernadetta ruhatervezőt láthatják majd az érdeklődők.
14 órától a nyereményjátékok sorsolása, kirakodóvásár, Rejtő Jenő kiállítás. 15 órától ismét a Pacsirta című filmet vetítik.
15 és 16 órától két vendégcsoporttal is folytatódik a Centrum és periféria panelbeszélgetés a Női strandon. A téma az lesz, hogy mi vagyunk a vásznon. Először Csortos Szabó Sándor, A magyar Olympiász producere mondja el véleményét, majd Bede-Fazekas Annamária színész, Paczolay Béla rendező, Rancsó Dezső színész, Szűcs Sándor színész.
16 órától vasárnap is gyermekfoglalkozások lesznek.
17 órakor mutatják be Kölnei Lívia: "Az igazat mondd, ne csak a valódit" című könyvét. Helyszín a Női strand.
17 és 19 órakor Palics az idegenvezető szemével – helytörténeti séta, gyülekező a víztoronynál.
17 órától A magyar Olympiász című film ismételt vetítése az Öko-központban.
17 órakor Kézműves ital- és ételkóstoló a Nyári színpad előterében.
17.30-kor A szerző színház útjai, a beszélgetés harmadik része Barta Dóra, táncművész, Góbi Rita koreográfus, táncművész, Velekei László koreográfus, a Győri Balett igazgatója részvételével a Vigadó konferenciatermében.
18 órától az Iszkiri zenekar koncertezik a Nyári színpadnál.
21 órakor Kálmán és Lehár operettest kezdődik. Fellépnek: Horti Lilla, szoprán; Radoslava Vorgić, szoprán; Boncsér Gergely, tenor; Kiss Tivadar, tenor; Kerényi Mariann, zongora. Helyszín a Nyári színpad.
A fesztivál minden programja ingyenes. További információ 024/672-110-es telefonszámon, a vm4k@vm4k.org.rs e-mail címen vagy a Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldalán üzenetben.


Nincs hozzászólás. Legyen az első!