Kultúra
Zentán megnyílt a vajdasági nemzetiségek népviseleteiket bemutató vándorkiállítás
Betűméret:             

Szerda este a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) oszlopcsarnokában megnyílt a Bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba címet viselő, a vajdasági kisebbségek népviseleteiket és a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának tanfolyamain készült kézműves alkotásokat bemutató kiállítás.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a bajai Türr István Múzeum közös IPA Interreg HUSRB/R23/22/018 számú projekt keretében megrendezett kiállítás anyagának összeállításában partnerként részt vett a Vajdasági Horvát Művelődési Intézet, a Vajdasági Román Művelődési Intézet, a Vajdasági Ruszin Művelődési Intézet, valamint a Vajdasági Szlovák Művelődési Intézet.

Kormányos Katona Gyöngyi, a VMMI igazgatója hírportálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a kiállítással azt szeretnék megmutatni, hogy tartományunkban milyen népviseletek is vannak, illetve az itt élő nemzeti kisebbségek művelődési intézetei miképpen mutatják be saját közösségüket, saját kultúrájukat.

– A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet a tartományunk területén élő más nemzeti kisebbségekkel is együttműködik, ezzel is igyekezve megmutatni a térség sokszínűségét, hogy miképpen is tudunk egymás mellett élni és milyen kulturális hagyományokkal, örökséggel is rendelkezik ez a terület – nyilatkozta a VMMI igazgatónője, aki hozzátette, a vándorkiállítást a zentaiak után a szabadkaiak és a nagybecskerekiek is megtekinthetik, az európai uniós IPA határon átnyúló projekt keretében pedig jövő év májusában egy nagyobb szabású kulturális rendezvényt és egy nagyobb kiállítást is megrendeznek, amelyeken úgyszinén a Vajdaság területén élő nemzeti kisebbségek mutatkoznak be egymásnak és sokkal több népviseletet is bemutatnak majd a érdeklődőknek.

Saša Sabadoš, a a Vajdasági Ruszin Művelődési Intézet igazgatója a Vajdaság Mának nyilatkozva elmondta, hogy megtiszteltetés számukra, hogy a VMMI-vel és a többi Vajdaságban élő kisebbség művelődési intézetével karöltve részt vehet a projektben, mivel ez kiváló módja annak, hogy ezzel is kiszélesítsék az egyébként is intenzív együttműködést a művelődési intézetek között.

Spelakov Ana, a Vajdasági Szlovák Művelődési Intézet igazgatója szerint a kiállításmegnyitó és maga a projekt kiváló alkalom arra, hogy a tartományunk területén élő kisebbségek jobban megismerjék egymás kultúráját, a művelődési intézetek vezetői pedig összeismerkedjenek.

Kamelija Bugar, a Vajdasági Románok Művelődési Intézetének a képviselője elmondta, hogy ez a projekt egyrészt vajdasági kisebbségek művelődési intézetek együttműködése tekintetében is lényeges ez a projekt, másrészt abban reménykednek, hogy az ilyen, nemzeti kultúrákat, a hagyományápolást népszerűsítő programok a fiatalok körében is érdeklődést keltenek és csatlakoznak ezekhez.

Senka Davčik, a Vajdasági Horvát Művelődési Intézet szakmunkatársa kiemelte, hogy az ilyen multikulturális közegekben, mint amilyen Vajdaság lényeges ápolni az egymással szembeni toleranciát, és az együttműködést.

A kiállítást Kudlik Zoltán tartományi művelődési, tájékoztatási és vallási segédtitkár nyitotta meg.

A tartományi segédtitkár beszédében a népviselet jelentőségét hangsúlyozta ki. Elmondta, hogy minden népnek más-más jellegzetessége van az öltözködést illetően, amelyek tájegységenként változnak, majd pedig hozzáfűzte, hogy azért a népviseletekben is találhatók hasonlóságok, amelyek összekötnek minket.

– Mások hagyományainak a tisztelete, a tolerancia és a kölcsönös megbecsülés alternatívája – hangsúlyozta ki beszédében a segédtitkár és megjegyezte, hogy ezért is tartja a szerda este megnyílt kiállítást egy jövőértékű kezdeményezésnek.

Kudlik Zoltán beszédében megemlítette azt is, hogy a tartományi művelődési titkárság lehetőséget nyújt a hagyományok ápolására és megőrzésére minden kisebbség számára, ezért a jövő évben majdnem a duplájára fogja növelni az erre a célra szánt eszközöket.

A kiállításmegnyitó elején Vörös Márton furulyajátékát tekinthették meg a jelenlévők, de mellette szlovák és horvát fellépők is ízelítőt adtak népzenekincsükből.

Horváth Zsolt
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy különleges koncert erejéig újra összeáll a Black Sabbath. A Facebookon közzétett hír szerint Tony Iommi, Ozzy Osbourne, Bill Ward és Geezer Butler együtt lépnek színpadra. 2017-es búcsúturnéjuk után most újra összeáll a világ talán egyik leghíresebb metálzenekara, a Black Sabbath. Az eredeti, Tony Iommi, Ozzy...
2025. FEBRUÁR 6.
[ 9:30 ]
A Vaslady tizenegy éves, konfliktusokkal terhelt kormányzásáról szóló Mrs T című művet még idén, születésének 100. évfordulóján színpadra állítják. Dominic Sandbrook, a The Rest is History (A többi már történelem – a szerk.) brit podcast társműsorvezetője operát ír Margaret Thatcher életéről, amely a...
2025. FEBRUÁR 5.
[ 15:32 ]
A Rolling Stones lemondta 2025-re tervezett európai turnéját, miután a londoni Tottenham Hotspur Stadion nem fogadta el az együttes több millió fontos koncertajánlatát. A döntés hátterében nemcsak a helyszíni tárgyalások kudarcba fulladása áll, hanem az utazás megszervezésének bonyolultsága és a zenekar egyéb...
2025. FEBRUÁR 4.
[ 18:25 ]
Beolvasás folyamatban