Az írók kezdettől fogva beszélgetni jártak Kanizsára, mert a beszélgetés létkérdés, idézte fel Bányai János szavait, s foglalta össze az írótábor lényegét Oláh Tamás, a szervezőbizottság elnöke péntek délután a magyarkanizsai városháza előtt, a Koncz-Dobó szobornál elmondott beszédében a 73. Kanizsai írótábor nyitórendezvényén. Beszélgetni kell az irodalom ügyeiről, a mindennapjainkról, a kultúránkról, amit együtt örököltünk, gyarapítottunk és együtt tartunk meg. Beszélgetni kell a bizonytalanságokról és a bizonyosságokról. Beszélgetni azért, hogy a szavak aztán még sokáig adjanak a beszélgetőtársaknak kreatív muníciót, hangzott az idézet.

Oláh Tamás elmondta, az az érzése mintha hiányozna ez a párbeszéd a mindennapjainkból, s mintha csak az ünnep időn kívüli ideje adna rá lehetőséget.

– Pedig mekkora szükség van a beszédre! A beszédre és a hallgatásra. A meghallgatásra. Az odahajolásra a másikhoz. Mekkora szükség a történeteinkre, amelyeket újra és újra el kell mesélnünk egymásnak, tovább kell adnunk, hogy ne merüljenek feledésbe. A szövegekre, melyek líraivá, drámaivá vagy épp regényessé teszik számukra a hétköznapokat és a hétköznapok ismerős, közös tereit. Számunkra, akik még itt vagyunk.

Oláh Tamás emlékeztetett az újabb veszteségeinkre:

– A tavalyi írtótábor óta elveszítettük Domonkos Istvánt és Tolnai Ottót is. Kimondhatom: legnagyobbjainkat. Nem emlékszem már, hogy kinél olvastam a tengernyi megemlékezés között, hogy minden szörnyűség ellenére csodálatos volt egy olyan világban élni, amiben tudtuk, hogy Tolnai Ottó rendíthetetlenül munkálkodik palicsi homokvárában, Domonkos István pedig talán épp egy dzsesszlemezt tesz fel valahol egy svéd erdő közepén. Már-már mitológiai alakok, akik szellemi kisugárzásukkal megtartottak, beragyogtak bennünket is.

A szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy az idei írótáborban elsősorban őket idézik majd meg, akik szinte még pályakezdőként, huszonévesen tették fel a kérdést közös kötetcímmé formálva: Valóban mi lesz velünk? Az idei rendezvényen is erre a kérdésre szeretnének majd válaszokat megfogalmazni Domonkos Istvánhoz hasonlóan, aki nyolc évvel ezelőtt, utolsó szövegei egyikében már körülírta számunkra a helyzetet a megtapasztalás terhe alatt: „együtt vagyunk lám / a hallgatásban / eme tágas szorítóban”.

A 73. Kanizsai Írótábor is egyébként a szokásos tiszteletadással indult. Előbb a Népkertben koszorúzták meg az írótábor emlékművét, majd a városháza előtt a Koncz-Dobó szobrot.

A hivatalos program első eseményére a Dobó Tihamér Képtárban került sor, ahol megnyílt a Pechán József születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás. A tárlatot Bordás Győző nyitotta meg, aki gyermekként személyesen is ismerte a festőt, gyakran járt a műtermében, mivel egymás szomszédságában éltek, majd a születőben lévő Pechán-emlékkönyvről hallhatott bővebben a közönség.

Az első nap záróprogramja a Zentai Magyar Kamaraszínház Füttyraktár című koncertje volt, amit a Regionális Kreatív Műhelyben tartottak meg.

Péntek délelőtt a többi közt irodalmi tanácskozást tartanak a magyarkanizsai könyvtárban, délben a Létünk címmel szociográfiai kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. Délután az Art Caféban 15 óra 30 perctől zenés-verses összeállítással emlékeznek Tolnai Ottóra, majd a könyvkiadók mutatják be új köteteiket. Péntek este Valóban mi lesz velünk címmel emlékeznek meg Tolnai Ottóról és Domonkos Istvánról. Akik emlékeznek majd: Várady Tibor, Dormán László, Maurits Ferenc és Orcsik Roland. A beszélgetést Verebes Ernő vezeti, közreműködik Krnács Erika és Mészáros Gábor.

A rendezvény támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság és Magyarkanizsa Önkormányzata.