Kultúra
Sziget: Újra magyar kézben a fesztivál
Betűméret:             

Újra magyar kézben a Sziget. Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

A Sziget ismét független fesztiválként, az egyediségét és a korábbi értékeit hangsúlyosabban kiemelve a nemzetközi piacon is unikális rendezvényként tovább kívánja erősíteni pozícióját a nemzetközi élvonalban.

A jövő évi Sziget fesztivált 2026. augusztus 11-étől 15-éig tervezik megrendezni - közölte Vető Viktória sajtófőnök kedden az MTI-vel.

Mint írta, miután a fővárosi frakciók pozitív állásfoglalásával elhárult az akadálya annak, hogy a Sziget hosszú távú területbérleti engedéllyel vághasson neki a jövőnek, megszületett a megállapodás, amely szerint a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt.-t.

"A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk" - idézte Gerendai Károlyt a közlemény.

Kádár Tamás, a cég vezérigazgatója szerint a Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amelyeket több mint három évtizede képvisel.

Gerendai Károly nyolc évvel ezelőtt vonult ki a fesztiváléletből. A közlemény kiemelte: stratégiai kérdésekben határozott elképzelésekkel tér vissza, amelyek megvalósításában számít a mostani menedzsment és a cégben dolgozó szakemberek munkájára, és szeretne további "tudást" is bevonni.

"A megújuláshoz sokat adhat hozzá, ha hallgatunk kívülről jövő véleményekre, olyan szakemberekre, akik különböző szemszögből nézik a fesztiválpiacot" - mondta Gerendai.

Pálffy András, a Budapest Park alapítója úgy fogalmazott, hogy a Park és a Sziget együttműködése egyfajta értékközösség. "Mindkét brand megőrzi autonómiáját, ugyanakkor kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyekkel stabilabbá és jövőállóbbá tehetjük a magyar fesztiválpiacot" - közölte.

Gerendai Károly szerint a hosszú távú jövő alapjának biztosítéka lehet, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni.

"Nem szeretném, hogy a Sziget korosztályos kalitkába záródjon, és bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is fontosnak tartom megszólítani. Célunk, egy mindenki számára szerethető, a nemzetközi piacon is unikális fesztivál új lendülettel történő szervezése" - tette hozzá a Sziget régi-új tulajdonosa.

Kádár Tamás közölte, hogy napokon belül elkezdik a jegyárusítást egy 48 órás kedvezményes akcióval.

2025. november 5-én Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke átvehette a Beke Pál-díjat. A díjra a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet terjesztette fel Sutus Áront, elismerve több évtizedes, közösségépítő és értékmegőrző tevékenységét, valamint a vajdasági magyar művelődési élet...
2025. NOVEMBER 5.
[ 14:45 ]
A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia 2025. évi Kristálygömb Díját a kuratórium (Kastori Rudolf akadémikus, dr. Gábrity Molnár Irén és dr. Csányi Erzsébet) egyhangúlag Sóti Juliannának ítélte oda a könnyűzenei alkotóművészet terén elért kimagasló eredményeiért és a Vajdasági Magyar Tudományos...
2025. NOVEMBER 5.
[ 0:09 ]
Ideje jött zablátlan erőknek címmel tart önálló estet Magyarkanizsán november 8-án, szombaton 17 órai kezdettel a Dobó Tihamér Képtárban Pregitzer Fruzsina magyarországi előadóművész. Összeállítása tiszteletadás a 100 évvel ezelőtt született költőóriás, Nagy László emléke előtt. A műsorban közreműködik:...
2025. NOVEMBER 1.
[ 16:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó