Ötvenkilencedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét az óbecsei Városi Színházban. A versenyen mintegy 150 vajdasági fiatal mérte össze tudását beszédművészet, slam poetry, irodalom, valamint megzenésített versek és dalszerzés kategóriában.
A beszédművészeti vetélkedőt pénteken tartották meg. A versenyzőket a Lőrinc Tímea színművész, egyetemi tanár, Kőműves Csaba Bence színművész és Hajvert Ákos versmondó összetételű zsűri bírálta el.
Versmondás kategóriában az első helyet Papp Albert érdemelte ki, második helyezett Jurcsák Róbert és Mezei Bertalan lettek, a harmadik helyen pedig Gál Flóra és Stefaniga Vince végeztek. Malom bérlet különdíjat Bozsir Dianna és Bába Kristóf kapott, a Szép Szó különdíját pedig Lengyel Emma vihette haza.
A prózamondók közül Baranyi Máté bizonyult a legjobbnak, majd Radócki Márk és Mezei Bertalan követték. Az MCC különdíját Lengyel Emma és Góli Zsuzsanna, a Dombos fesztiválét pedig Lovas Jázmin érdemelte ki.
Drámai monológ kategóriában Matykó Ádám végzett az első helyen, Nikolic Dávid lett a második, Lengyel Emma pedig a harmadik. Népmesemondásban Dudás Máté teljesített a legjobban, akit Stefaniga Vince és Bakos Ádám követtek.
A megzenésített versek előadóit Torok Orsolya citeraművész, dalszerző, Erős Ervin zeneszerző és Pintér Tamás zenész értékelték. Az első helyet Mezei Ádám, Talpai Tea, Húzsvár Tádé érdemelték ki. Dalszerzés kategóriában Erős Lilla és KIHU egyaránt első helyen, a 4M Boyband és Zéem pedig második helyen végzett.
A középiskolások slam poetry-ben is összemérhették tudásukat. A zsűri (Szabó István költő, slammer és Gömöri Eszter slammer) Bába Kristófot értékelte a legjobbnak, Mohácsi Sára lett a második, Sitkei Zille pedig a harmadik.
Szombaton tartották meg az irodalmi vetélkedőt. A középiskolások alkotásairól Bencsik Orsolya egyetemi adjunktus, PhD irodalmár, író, Beszédes István költő, író, szerkesztő és Orcsik Roland egyetemi tanár, író mondtak véleményt.
Vers kategóriában Széles Gergő Mátyást ítélték a legjobbnak, a második helyen Boros Zsófia és Rácz Hanna, a harmadik helyen pedig Nádi Katalin és Apró Orsolya osztoznak. A Kanizsai írótábor különdíját Széles Gergő Mátyás, a Zetna különdíját Nádi Katalin, a Dombos fesztivál bérlet különdíjat pedig Budai Péter vihette haza.
Rövidprózában szintén Széles Gergő Mátyás lett az első, akit Mezei Borbála és Bálint Német Bence követtek. A Kanizsai írótábor különdíjában Mezei Borbála, a Híd különdíjában Széles Gergő Mátyás, a MATE különdíjában pedig Taskovity Lara részesült.
Publicisztika kategóriában Basarić Petra és Bálint Anna lettek a legjobbak, a zsűri szerint pedig az osztott harmadik helyet Faddi Lilla és Kiss Emili, Urányi Emese, Taskovity Lara érdemelték ki. Az MCC különdíját Basarić Petra kapta.
A legjobb értekező prózát Nagy Máté írta, Visnyovszky Kinga lett a második, Matykó Ádám és Fejes Nikoletta pedig a harmadik. A Kanizsai írótábor különdíját Rácz Hanna, a Fórum különdíját Nagy Máté, a Képes ifjúság különdíját pedig Radóczki Viola vihette haza.
Humoreszk kategóriában Domorád Dóra és Juhász Vanessza lettek a másodikak, Gyivánovity Dominik pedig a harmadik.
A Középiskolások Művészeti Vetélkedője vasárnap délelőtt gálaműsorral és díjkiosztóval ért véget.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




