Magazin
Nyolc ember áll bíróság elé Maradona halála miatt: emberölés a vád

Nyolc egészségügyi szakembert, köztük orvosokat és ápolókat a bíróságon vonnak felelősségre az argentin futballsztár, Diego Maradona haláláért.

Orlando Díaz, San Isidró-i bíró helyt adott a sportági legenda halálának körülményeit vizsgáló ügyészek előterjesztésének, így az eljárás során a gyanúsítottaknak a bíróságon, nyilvánosság előtt kell vallomást tenniük.

Diego Maradona lánya nyújtotta be a keresetet édesapja orvosai ellen, miután egy hangfelvétel kerül elő arról, ahogy a sportolóról az orvosai beszélnek. A nő azt állítja, hogy ők tehetnek a focilegenda halálról.

Az ügyben Leopoldo Luque, valamint Agustina Cosachov, Maradona személyi orvosa és pszichiátere, továbbá egy pszichológus, egy másik orvos, az egészségbiztosító kapcsolattartója és három nővér érintett

A nyomozók vádja szerint az egészségügyisek súlyos szakmai hibákat követtek el a kezelés során, majd sorsára hagyták a páciensüket.

Argentínában ilyen jellegű eseteknél 8-tól 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a vádlott, amennyiben bebizonyosodik a bűnössége. Az érintett nyolc személy tagadja az ellenük felhozott vádakat, a gondatlanságból elkövetett emberölést.

A bírósági tárgyalás 2023 végén, 2024 elején kezdődhet meg. (life.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harminc évre ítélték Robert Kellyt - illusztráció
2022. JÚNIUS 29.
[ 22:32 ]
Hűtőszekrényt nem volt mindig ilyen nehéz vásárolni, mint napjainkban. Hiszen szinte csak egy-két változat volt a piacon, nem úgy, mint napjainkban, amikor is óriási választékkal találjuk magunkat szembe. Manapság, ezeknek a háztartási eszközöknek nem csak a formája, a színe és a stílusa különbözik, hiszen az...
2022. JÚNIUS 28.
[ 12:17 ]
Az ízlésének (és a háztartási dekorációnak) megfelelő franciaágyak és ágykeretek megtalálása bonyolult feladat lehet. Egyensúlyba kell hoznia a saját szempontjait, illetve hogy az ágytól milyen funkcionalitást kíván (alatti tároló, lécek, matrac és fejtámla), és természetesen az ár is igen fontos szempont. Manapság...
2022. JÚNIUS 28.
[ 12:15 ]
A kánikulában a folyadékpótlásnál a sóbevitelre is fontos figyelni, olyan vizet érdemes fogyasztani, amelynek nátriumtartalma legalább 50 milligramm literenként - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szaktanácsadója kedden az M1 aktuális csatornán. Páldy Anna hozzátette: ha kevés a vízben a nátrium,...
2022. JÚNIUS 28.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban