A nemzeti tankönyvcsomag mindent magában foglal, ami egy nép szellemiségéhez, lelkiségéhez és kultúrájához tartozik, és az állam célja, hogy az oktatási rendszer nemzetileg érzékennyé váljon, valamint hogy a diákokban kialakuljon a nemzeti öntudat – jelentette ki Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter.
Stanković elmondta, hogy a cél a beszédkultúra, az anyanyelv, az irodalom és a nemzeti művészetek folyamatos ápolásán és fejlesztésén keresztül olyan patriotizmust kialakítani, amely állampolgári erényként jelenik meg.
„Az állam célja, hogy az oktatási rendszer végre nemzetileg érzékennyé váljon, és meghatározott óraszám és tankönyvcsomag révén a tanulókban kialakuljon a nemzeti tudat, ennek révén megőrizzük a nemzeti identitást, ápoljuk a hagyományokat, megerősítsük a kultúrát, kialakítsuk a történelmi tudatot és fejlesszünk egy egészséges hazaszeretetet” – mondta a miniszter a TV Happy adásában.
Hangsúlyozta, hogy a patriotizmus érzésének fejlesztése válasz a globalizáció kihívására, amely a nemzeti identitás eltüntetésére és egy nemzetileg amorf társadalom létrehozására törekszik.
„Célunk az, hogy megőrizzük annak tudatát, kik vagyunk, és hogy népként mutassuk meg magunkat, amelynek megvan a történelmi alapja, értékrendje, céljai, sikerei és vereségei, s amely a történelmet az élet tanítómestereként, a döntéshozatal iránytűjeként és egy jobb jövő előrevetítésének eszközeként értelmezi” – fogalmazott Stanković.
Elmondása szerint a szerb nemzet számára készült nemzeti tankönyvcsomag nem zárja ki a nemzeti kisebbségek számára készülő csomagok kialakítását sem.
„Nemzeti tankönyvcsomagunk nem zárkózik el sem a világtól, sem a nemzeti kisebbségektől, hiszen a szerb nemzethez tartozó tanulók mellett lehetőséget biztosítunk a nemzeti kisebbségek tankönyvcsomagjainak kialakítására is. A Tankönyvkiadó Intézet már most is nyomtat tankönyveket az alap- és középfokú oktatásban részt vevő kisebbségi diákoknak, és továbbra is ápoljuk társadalmunk multikulturális dimenzióját” – mondta.
Hozzátette: a nemzeti tankönyvcsomag létrehozása nem jelenti a kulturális vagy oktatási elszigetelődés szándékát.
„Úgy gondoljuk, ha tudatában vagyunk önmagunknak, képesek vagyunk kommunikálni más népekkel is, tisztelve azok értékeit, érdekeit és eredményeit. Ez a kulturális felemelkedésünket szolgálja, valamint a kultúránk szintézisének és a modern nemzeti identitásunk kialakításának kísérlete” – magyarázta a miniszter.
A nemzeti tankönyvcsomag részét képezik majd a szerb nyelv és irodalom, történelem, földrajz, zene- és képzőművészeti kultúra tankönyvei, amelyeket különböző kiadók készítenek el.
„Különféle kiadók készítik majd ezeket a tankönyveket, amelyek célja a tanulók nemzeti öntudatának fejlesztése, valamint a szerb nép politikai, kulturális és lelki identitásának megőrzése” – jelentette ki Stanković.
Hangsúlyozta, hogy egyik cél a történelmi események ábrázolásának és értelmezésének egységesítése is.
„Oroszországban már bevezettek egy hasonló koncepciót. Nagyon komolyan foglalkoztak azzal, hogyan lehet a történelmi események értelmezésével nemzeti tudatot formálni. Az orosz diákok háromféle történelmet tanulnak: általános történelmet, nemzeti történelmet és hadtörténelmet, hogy ezáltal tudatosuljon bennük: a szabadságot csak saját államukon keresztül valósíthatják meg” – tette hozzá.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




