Régen, amikor valami baj volt Szerbiában – mikor nem volt? – baráti körben gyakran mondogattuk, hogy bezzeg, ha sikerült volna bejutni az EU-ba, minden másként lenne, hiszen az európai játékszabályokhoz igazodva erősebb lenne az államapparátus felé alkalmazott kontroll, nagyobb lenne a jogbiztonság, és az emberek életminősége biztosan jobb lenne.

Ma már nem mondogatunk ilyesmit, pedig bajok most is vannak. A meggyőződés halványult el egészen, hogy az EU bármiben is példamutató lehet, és hogy valóban érdemes tagja lenni.

Mostanában volt, hogy az Európai Parlamentben újabb jelentést mutattak be a „jogállamiság helyzetéről” a tagállamokban (igazságszolgáltatás, korrupció elleni küzdelem, médiaszabadság, úgy általában a demokrácia). Történt ez szinte egyidőben azzal, hogy az Európa Tanács (ami egy szélesebb, a jogállamiságra és emberi jogokra fokuszáló szervezet) emberi jogokért felelős biztosa (Michael O’Flaherty) július 8-án szintén közzé tett egy jelentést, amely az Ukrajnában a katonai mozgósítás során tapasztalt több ezer esetre utaló jogsértésekkel foglalkozik. Ekkor már halott volt Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi, akinek halálát a gyanú szerint a toborzó tisztek kegyetlenkedései okozták. De az Európai Parlament ingerküszöbét ez nem érte el érintőlegesen sem, pedig Ukrajnát fel akarják benni az unióba. Henna Virkkunen szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős biztos – mintha semmi köze sem lenne a világ aktualitásaihoz – július 8-án „simán” bemutatta az éves jogállamisági jelentést (sorrendben a hatodikat, amit az Európai Parlamentben készítgetnek). A dokumentumban több kritika is elhangzik több állam rovására, de a fókusz Magyarországon van, ahol, mint mondják és írják, bár hatékony az igazságszolgáltatás, de baj van a civil szervezetek iránti viszonyulással, a korrupció elleni harccal, a szerkesztők, újságírók szabadságával, s mindez jogalapot ad, hogy a Magyarországnak járó európai pénzek átutalását továbbra is blokkolják (ha még megvannak).

Ha Szerbia tag lenne, a megállapítások valószínűleg ugyanúgy rá is vonatkoznának, és ez esetben a pénzek tekintetében is hasonlóan járna.

A kritika lényegében helyénvaló is lehet, hiszen a jogállamisági elvek (főleg a fentebb felsorolt négy) olyan területek, amelyek sohasem lehetnek eléggé tökéletesek, mert mindig lehet jobb, s még jobb. Hogy ez mennyire igaz, elég csak ránézni az Európai Parlament összetételére, ahol mindenfajta jogállami elv és demokrácia tiszteletben tartása mellett bent csücsül az olasz Ilaria Salis, aki korábban azért utazott Magyarországra, hogy öltözékük alapján találomra verjen embereket és a büntetéstől azért szabadult meg, mert közben parlamenti képviselő lett. Egy évvel ezelőtt még ott ült a görög Eva Kaili, aki ellen még 2023-ban a belga rendőrség emelt vádat milliós korrupciós ügyben. De figyelemre méltó, hogyan gondolkodik az Európai Bizottság neves tagja, Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a nemzeti kisebbségeket a tisztelt uniós szervek EU-n belül védik, és nem kívül, utalva arra, hogy őt és az uniót nem érintik azok a panaszok, amelyek a Kárpátalján élő magyarok helyzete miatt érkeztek hozzá. (Bár maga a kettős mérce is felháborító, az még inkább, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, vagyis Kaja Kallas főnöke szerint Ukrajna végrehajtotta az uniós tagsághoz szükséges reformokat, Kallas asszony tehát az idézett kijelentésével közvetve bevallotta, hogy nem az emberek – köztük a nemzeti kisebbségek – jogainak érvényesülését nézték, amikor „reformokról” egyeztettek Ukrajnával, hanem valami egészen mással foglalkoztak…).

Van egy jelenség, amit Parkinson törvényének nevezünk. Cyril Northcote Parkinson fogalmazta meg, annak a személyes tapasztalatának az alapján, hogy a bürokrácia mindig tud munkát találni a maga számára, hogy kitöltse a munkahelyen eltöltött időt. Maga a tétel arról szól, hogy az időhöz való viszonyulásunk befolyásolja a munka minőségét és azt is, milyen gyorsan végezzük el. Amikor az adminisztrációnak több ideje van, képes arra, hogy az egészet, az összes rendelkezésre álló időt (például egy jelentés megírásához szükséges két hét helyett négy hetet) névlegesen munkával töltse ki.

Ha nem történnének rossz dolgok Európában, és nem emberi sorsok alakulása lenne a tét, akár humorizálni is lehetne a 720 tagú Európai Parlament képviselőinek és az őket kiszolgáló több ezres személyzetnek a tévelygésein a Parkinson-törvény helyességét bizonyító ilyen-olyan jelentések készítése kapcsán, amelyeket valószínűleg emberek százai írnak hónapokon keresztül. A mandátumuk, elvégre, 5 évig tart.