Augusztus 15. Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napja, a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Magyarország patrónájának ünnepe.

Nagyboldogasszony ünnepe Szűz Mária mennybevételének (Assumptio Beatae Mariae Virginis), régibb elnevezéssel: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés) Mariae, azaz Mária elszenderülésének, halálának napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját - amely szerint Jézus anyja földi életének befejeződése után testével és lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, föltámadt fia dicsőségébe - 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Piusz pápa Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli konstitúciójával. Nagyboldogasszony napja kötelező ünnep, vagyis a katolikus hívőknek ezen a napon kötelező szentmisén részt venniük.

Az ősegyházig nyúlik vissza a történet, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az ünnep meglétéről a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek, Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni kódexben tűnik fel először: "Marianac fel menbe vetele."

Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária holttestét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. A felajánlás nyomán érvényesült a magyar közjogban a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektől összefonódik a Mária-kultusszal. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre tartó zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.

Ez a nap az egyik leggyakoribb templom-patrocíniumnak is számít a magyarlakra vidékeken. Nyárközépre eső ünnepe ezért sok magyar helység templombúcsújának napja.

Templombúcsúk napja

A legtöbb, magyarok által látogatott kegyhelynek Nagyboldogasszony ünnepén van a fő búcsúja. Ez a tendencia a 20. században mintha erősödött volna. Olyan kegyhelyeken is, ahol korábban pünkösdkor vagy áldozócsütörtökön volt a fő búcsú, a 20. században Nagyboldogasszony napjára tolódott át ez az esemény. A jellemző búcsújárónapok közül csak a Kisasszony tekinthető versenytársának.

Mária halálának és mennybemenetelének legendaszerű története kedves témája volt a magyar középkori egyházi művészetnek és kódexirodalomnak, majd a vallásos népkönyveknek, ponyváknak és a nép között terjedt epikus énekeknek. A középkori legendák terjesztésében nagy szerepet játszottak a licenciátusok és a búcsújáró emberek. Mária mennybemenetelének történetét nagy hatással adta elő az egykor közkedvelt Makula nélkül való tükör, az Újfalusy Judit klarissza apáca által cseh eredetiből fordított könyv.

Mária koporsója és egyén népszokások

A nép körében terjedő legendák és jámbor történetek serkentették a Nagyasszony napjához kötődő cselekedetek jó részét, például a Mária virrasztását.

Rábaközben Nagyboldogasszony vigíliájának estéjén az asszonyok a temetőben gyülekeztek össze egy frissen ásott, de még üres sír körül. A Dicsőséges olvasót imádkozták és egy ponyva eredetű legendát énekeltek a mennybemenetelről.

Tápén az asszonyok a temetőkápolna oltára előtt virágból koporsót készítettek, amelyet Mária koporsójának neveztek. Nagyboldogasszony éjszakáján a virágkoporsó mellett imádkozva, énekelve virrasztottak. A virágot három nap múlva széthordták és szentelménynek tekintették.

Nagykáta asszonyai, miként a pócsi búcsúsok is, a vigília éjszakáján égő gyertyával a temetőben virrasztottak.

Mária virrasztásának régies hagyományokat újjáteremtő módja bontakozott ki a 19. században a Karancs hegyén, ahol egy kápolna áll. Nagyboldogasszony vigíliáján délelőtt a hegyre felkapaszkodó asszonyok kitisztítják a kápolnát és elkészítik a ravatalt. A kápolna közepére helyezett gyermekkoporsóba egy külön e célra készíttetett Mária-szobrot fektetnek. A ravatalt gyertyákkal, virágokkal, terítővel, rozmaringgal úgy díszítik fel, mintha fiatal lányt temetnének róla. A vigília délutánján megérkeznek a búcsúsok. Beköszöntenek, majd a ravatalnál keservesen siratják a Máriát. Este keresztutat járnak, majd a ravatal mellett litániákat, énekeket és alkalmi imádságokat mondanak. Egy szentember régi ponyvairatból felolvassa a Mária haláláról szóló történetet. Este 10 óra tájban négy fehérbe öltözött kislány vállára veszi a koporsót, és kereszttel, lobogókkal, égő gyertyákkal megkezdődik a körmenet a hegy peremén. A körmenet után a ravatalt szétszedik, a szobrot elteszik, úgy imádkoznak reggelig, amikor feljön a pap és misét mond nekik. Ha a pap reggeli látogatása elmarad, mindenki siet haza a saját falujába, hogy misét hallgasson.

Virágszentelés és virágáldás

Nagyboldogasszony ünnepén magyar és német falvakban egyaránt élt a virágszentelés vagy virágáldás szokása. Néhol a szentelendő virágokat az oltárterítő alá rakták. A templomban megszentelt füveket és virágokat sokféleképpen hasznosították. Például halottak koporsójába, az új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe tették, az új ház fundamentumába rakták. Főzetét itták hideglelés ellen.

Gyöngyössolymos asszonyai az ünnepi litánia alatt a templomi Mária-szobor fejére apró virágokból font koszorút tettek.

"Két asszony köze": varázserejű időszak

Nagyboldogasszony napján kezdődik és Kisasszonyig tart a kétasszony köze nevezetű időszak, amely a gazdasági életben és a háztartásban sok szerencsét tartogat az ügyes gazdának és gazdasszonynak.

A hiedelem szerint ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a "Napba öltözött asszonyt" (Mulier Amicta Sole), akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen.

A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15-ei Nagyboldogasszony és a szeptember 8-ai Kisasszony napja közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor "ültették a tyúkokat", hogy az összes tojásukat kiköltsék, és gyűjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást.

Nagyboldogasszony ünnepe számos vidéken dologtiltó nap volt. Az asszonyoknak ilyenkor tilos volt kemencében sütni, mert a tűz kitörne a kemencéből. Úgy tartották, az asszonynépnek e naptól tilos a folyó vizében fürödni. Ugyancsak tilos volt a kendert áztatni.

Nagyboldogasszony a magyarok nagyasszonya

A Nagyboldogasszony elnevezés kizárólag a magyar nyelvben, magyar szóhasználatban létezik. Nagyboldogasszony a magyarok nagyasszonya, a magyar nép védelmezője, oltalmazója.

Kölcsey Himnusza előtt a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének töltötte be a Himnusz szerepét a katolikusok számára.

Egy évezrede hozzá fohászkodik nemzetünk, hozzá szólnak legszebb népénekeink és hozzá fordulnak még ma is közbenjárásért költőink. (MTVA, Arcanum.com)