Magazin
A pityergő ló az új játékőrület Kínában
Betűméret:             

Kedves, mosolygós lovas plüssel készült a Ló évére egy bolt Kínában, de az egyik játékra véletlenül fordítva varrták fel a száját, így a mosolygósból sírásra görbülő száj lett. A búslakodó állatban azonban gyorsan magukra ismertek a dolgozók: akkora szenzáció lett, hogy alig bírják tartani a lépést a kereslettel. A szomorú, pityergő plüssló az új őrület Kínában. A kínai naptár szerint hamarosan a Ló évébe lépünk, így még a holdújév előtt a boltok polcaira került a piros plüssló, amelyet eredetileg kedves, mosolygós dekorációnak szántak. Ám a gyártás során az egyik játékra fordítva varrták a száját, így született meg a kétségbeesett, szomorkás képű állat.

A plüss egy vásárlóhoz került, és bár a bolt tulajdonosa felajánlotta, hogy kicseréli a hibás terméket, az új tulajdonos hallani sem akart róla. „Nem sokkal később már mindenhol ezt a lovat láttam a közösségi médiában” – árulta el a Reutersnek Csang Huocsing tulajdonos.

A sírós lóként virálissá vált játékban az internetezők ugyanis azonnal magukra ismertek.

„A sírós ló az, ahogy kinézünk munka közben, a mosolygós pedig az, ahogy munka után” – szólt az egyik népszerű megjegyzés. A figura különösen a fiatal irodai dolgozók körében lett népszerű, akik szerint tökéletesen kifejezi a hosszú munkaórák és a mindennapi stressz okozta fásultságot a szomorű plüss.

A hírügynökség megjegyzi, hogy a sírós ló illeszkedik az “annyira csúnya, hogy már cuki” trendbe is, ami az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend.

A kereslet olyan gyorsan nőtt, hogy a bolt polcai naponta többször is kiürülnek. A tulajdonos úgy döntött, állandósítja az eredetileg hibás terméket.

A rendőrség június 10-én összesen 262 közlekedési szabálysértést tárt fel a Dél-bácskai körzet területén. Az ellenőrzések során 25 járművezetőt és hét járművet vontak ki a forgalomból, hét személyt pedig őrizetbe vettek. A visszatartott személyek közül négyen alkoholos befolyásoltság alatt vezettek, ketten...
2026. JÚNIUS 11.
[ 16:02 ]
Az utóbbi időben egyre több olyan üzenet érkezik a szerbiai mobiltelefonokra, amelyben a feladók közlekedési szabálysértésre hivatkozva próbálják rávenni a címzetteket arra, hogy egy internetes linkre kattintsanak, majd ott befizessenek egy állítólagos pénzbírságot. A Belügyminisztérium figyelmeztetése szerint ezek az...
2026. JÚNIUS 11.
[ 9:45 ]
Négy személyt tartóztattak le Szerbiában egy olyan bűnszervezet felszámolása során, amely a gyanú szerint hamis bizonyítványok és diplomák előállításával foglalkozott. A szervezett bűnözés elleni ügyészség utasítására végrehajtott akcióban egy újvidéki középiskola vezető beosztású munkatársa is a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 12:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó