Magazin
Földrengés volt Dalmáciában
Betűméret:             

Földrengés rázta meg hétfő délután Közép-Dalmáciát - közölték az európai szeizmológiai szolgálatok.

A 3,6 erősségű rengést 17 óra 25 perckor észlelték. Epicentruma Splittől mintegy 39 kilométerre északra, Sinjtől pedig körülbelül 22 kilométerre északnyugatra volt, hipocentruma - vagyis a földmozgás kiindulási pontja - mintegy 5 kilométeres mélységben helyezkedett el.

A földmozgást Közép-Dalmácia több településén is érezni lehetett. A lakosok rövid, de erős rengésről számoltak be az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) honlapján. Egyes beszámolók szerint a földmozgás néhány másodpercig tartott, és két erősebb hullámban lehetett érzékelni.

Károkról vagy sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

Megkezdődött a bírósági tárgyalás Tupac Shakur rapénekes három évtizeddel ezelőtti meggyilkolásának ügyében hétfőn Nevada államban. A vádlott Duane Davis egykori bandavezér, aki a vád szerint utasítást adott az előadó meggyilkolására Las Vegas belvárosi sétányán 1996-ban. A kaszinóváros bíróságán a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:25 ]
Műemlékké nyilvánítanák Szlovéniában a Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök nevét formázó, kövekből kirakott óriási feliratokat a Sabotin-hegyen és Dekani település közelében - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió (RTV SLO). A Nova Gorica-i önkormányzat egy helyi civil kezdeményezés javaslatát...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:26 ]
A tartós hőség nemcsak az embereket, hanem a házi és a gazdátlan állatokat is komolyan megviseli. A kutyák és macskák jóval nehezebben adják le a fölösleges hőt, ezért a forró napokon különösen fontos a folyamatos ivóvízellátás, az árnyék, valamint az, hogy ne tegyük ki őket felesleges megterhelésnek – hívta fel a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 16:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó