Magazin
A túl sok tévézés növelheti a demencia kockázatát
Betűméret:             

A középkorúak körében a gyakori televíziózás összefüggésbe hozható az agy későbbi szerkezeti változásaival és a demencia fokozott kockázatával – erre a következtetésre jutott egy új amerikai kutatás. A vizsgálat szerint nem pusztán az ülő életmód jelent problémát, hanem az is, hogy mivel töltjük ezt az időt.

A mintegy 1700 felnőtt bevonásával készült kutatás azt vizsgálta, milyen hatással van a középkori televíziózási szokás az agy egészségére évtizedekkel később. Azoknál, akik nagyon gyakran néztek televíziót, kisebbnek bizonyult több olyan agyi terület térfogata, amely a memóriáért, a döntéshozatalért és a vizuális információk feldolgozásáért felel. Emellett náluk gyakrabban mutattak ki a fehérállomány károsodására utaló elváltozásokat is, amelyek összefüggésbe hozhatók a kognitív hanyatlással és a demenciával, írja a 021.rs portál.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az eredmények nem bizonyítják, hogy a televíziózás közvetlenül okozza ezeket az agyi változásokat, csupán lehetséges kapcsolatot mutatnak ki. Érdekes megfigyelésük szerint azoknak, akik ülőmunkát végeztek, de közben szellemileg aktívak maradtak, kedvezőbb agyi szerkezetük volt, mint azoknak, akik idejük nagy részét passzív televíziózással töltötték.

A szellemi aktivitás is szerepet játszhat

A tanulmány az Alzheimer´s and Dementia: Journal of the Alzheimer´s Association című szakfolyóiratban jelent meg. A kutatás résztvevői még az 1980-as években számoltak be televíziózási szokásaikról, majd több mint húsz évvel később MRI-vizsgálatokkal elemezték agyuk állapotát.

A kutatók szerint a jövőben az egészséges életmóddal kapcsolatos ajánlásoknak nemcsak az üléssel töltött idő csökkentésére kellene ösztönözniük, hanem arra is, hogy az emberek minél több szellemileg aktív tevékenységet végezzenek. A szakemberek szerint az olvasás, a tanulás vagy más gondolkodást igénylő elfoglaltságok kedvezőbbek lehetnek az agy egészsége szempontjából, mint a hosszan tartó passzív televíziózás.

60.000 eurós fogás Horgoson - illusztráció
2026. JÚLIUS 24.
[ 16:58 ]
A rendőrség Törökbecsén megállított egy 38 éves kerékpárost, aki 4,13 ezrelékes véralkoholszinttel közlekedett. A férfit őrizetbe vették. Ellene erőszakos közlekedési szabálysértés miatt tesznek feljelentést. A rendőrség ismét arra kérte a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy alkoholos befolyásoltság...
2026. JÚLIUS 22.
[ 13:48 ]
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe, elsőként Európában, írja az MTI. A délutáni szenátusi szavazást követően este a Nemzetgyűlés mondta ki a végső...
2026. JÚLIUS 22.
[ 7:13 ]
Kétszáz darab vadászfegyverhez való lőszert találtak egy francia állampolgárságú férfi poggyászában a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága kedden az MTI-t. A közlemény szerint a Szerbiából érkezett sofőr nem...
2026. JÚLIUS 21.
[ 13:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó