Két orvosi készüléket lopott el a Vajdasági Klinikai Központból – 700 ezer dináros kárt okozott
Betűméret:
A rendőrség őrizetbe vette a 45 éves újvidéki P. P.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy két orvosi terápiás készüléket lopott el a Vajdasági Klinikai Központból.
A belügyminisztérium közleménye szerint a gyanúsított az egyik készüléket januárban, a másikat pedig októberben tulajdonította el.
Mindkét berendezést az ortopédiai klinikáról lopta el, becsült összértékük 700 ezer dinár.
A rendőrség azonosította és megtalálta a gyanúsítottat, az ellopott készülékeket pedig visszajuttatták a Vajdasági Klinikai Központnak.
A rendőrség közölte, hogy a gyanúsított ellen rendes eljárás keretében büntetőfeljelentést tesznek az illetékes ügyészségen.
Nem mindennapi munkaügyi ügy került bíróság elé Brazíliában: egy gyári dolgozó 2025 folyamán összesen 88 orvosi igazolást nyújtott be, miközben betegszabadsága alatt rendszeresen vallási rendezvényeken vett részt, sőt lelkészként is tevékenykedett. A munkáltató végül elbocsátotta, a bíróság pedig jogosnak ítélte a...
2026. OKTÓBER 12.
[ 10:10 ]
A délnyugat-kínai Szecsuan tartomány egyik vérnarancs-termesztője korábban csaknem egy órát töltött elektromos kerékpáron, ha csomagért ment a közeli településre. Az interneten rendelt akkumulátoros permetezőjét nemrég már drón vitte el a falujába, mintegy hét perc alatt.
A nagyrészt dombvidéki Ce-csung járásban a JD...
2026. OKTÓBER 11.
[ 17:06 ]
Szombaton, október 10-én tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Székelykevén A magyar konyha napja elnevezésű gasztronómiai rendezvényt, amelyen a magyar konyha hagyományos ételei és a közösségi együttlét kerültek a középpontba.
A dél-bánáti székely település központjában felállított bográcsokban gulyás,...
2026. OKTÓBER 11.
[ 11:36 ]





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

