Nikola Tepić, a Harmadik Belgrádi Gimnázium tanulója, a Szent Száva-díj birtokosa, a törökországi Fiatal Tudósok Olimpiájának második helyezettje. Találmánya iránt többen érdeklődtek külföldről, itthon azonban nem talál támogatásra.
Amellett, hogy tehetséges fiatal tudós, versenytáncos is. Több mint 40 dobogós hellyel dicsekedhet különböző matematika, fizika- és földrajzversenyeken.
Idén vehette át a Szent Száva díjat, amellyel az állam is elismerte eddigi munkáját és sikereit. A szerény diák számára nagy megtiszteltetés a díj, s azt mondja, egyben hatalmas inspirációt is jelent neki.
Az ifjú tudós a növényvédelemmel kapcsolatos innovatív kutatással foglalkozik. Olyan technológiák kidolgozásán munkálkodik, amelyeknek köszönhetően kevesebb öntözés mellett is, megfelelő trágyázással elérhető a növények gyorsabb fejlődése.
“Az én találmányom az ún. kapszulás műtrágya, egy lassan oldódó trágya, amely 120 óra alatt bomlik le. Ezen a projekten tíz hónapig dolgoztam a mentorommal, Borivoje Adnađević tanár úrral, aki a fizikai-kémiai kar tanára", meséli Nikola.
"Szerbiában sajnos nemigen érdeklődnek a találmányom iránt, de a hollandiai gazdák már megkerestek" – mondja Nikola, aki szerint nálunk a kritikus gondolkodás kihalt és az igazi értékek elvesztek, az értéktelen dolgokat éltetik, ő pedig személy szerint ez a tendencia ellen küzd.
A versenyekkel járó összes költséget Nikola szülei fedezik, a községben azt mondták, nincs meg a jogi alapja, hogy ilyen célra áldozzanak pénzeket. Nikola még nem tudja pontosan, melyik egyetemre iratkozik, de biztosan műszaki tanulmányokat folytat majd, mestertanulmányait pedig minden bizonnyal külföldön végzi majd. Mint mondja, az egyetem elvégzése után szeretne visszatérni Szerbiába, de amennyiben itt nem változik semmi, valószínűleg kénytelen lesz ismét elhagyni hazáját és külföldön keresni a boldogulást. (Novosti)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




