Magyarország
Nem szükséges magyarországi állandó lakcím az új személyi igazolvány igényléséhez
Betűméret:             

A magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is igényelhetnek elektronikus személyi igazolványt, amely a személyazonosításra szolgáló útlevél, a honosítási okirat és a külföldi lakcímes lakcímkártya birtokában is ingyenesen kérhető január 1-je óta.

A Pannon RTV az új személyi okmány bevezetéséről tudósítva adott hírt erről az információról. Eszerint folyamatosan várják az érdeklődő polgárokat a magyarországi határ menti települések kormányablakainál, s az új, elektronikus személyi igazolványt határon túli magyarok is igényelhetik. Az állandó bejelentett magyarországi lakcím hiányában is lehetséges igénylésről Szántó Máriát, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatalának vezetőjét kérdezték.

„A kiskorúak esetében szükséges a születési anyakönyvi kivonat, illetve a honosítási okirat, a nagykorúak esetében pedig személyazonosításra szolgáló, jellemzően útlevél és a honosítási okirat szükséges, illetve a külföldi lakcímes lakcímkártya”, nyilatkozta a Pannon RTV-nek Szántó Mária. Majd arra a kérdésre, hogy kötelező-e Magyarországon állandó bejelentett lakcímmel rendelkezni az új okmány igényléséhez, megerősítette, hogy nem kötelező.

Értesüléseik szerint a jogszabályok tisztázása miatt a tompai kormányablak illetékesei türelmet kértek a kérelmező polgároktól, az elkövetkező időszakban azonban ott is zökkenőmentes lesz majd az ügyintézés. Fél év múlva pedig várhatóan Magyarország külképviseletein is kérelmezhető lesz az elektronikus személyi igazolvány.

Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással bevezetett új személyi igazolvány egy sor, most még különálló okmány funkcióját is átveszi. Bár nem vonják ki a forgalomból az TAJ kártyát és az adóazonosító jelet, ezek adatait az okmányban található chip már képes tárolni.

Január végéig egyébként rohamra számítanak az okmányirodáknál az új személyi igazolvány igénylése miatt. Az első januári munkanapon közel tízezren igényelték a megújult okmányt.

Az első munkanapon a 12 évet betöltött igénylők több mint fele kérte, hogy az új okmány tárolja az ujjlenyomatát. Ezzel a lehetőséggel a személyi is az útlevél biztonsági szintjére emelkedik és lehetővé válik, hogy aki ezt az okmányt használja, könnyebben haladjon át a repterek, kikötők zsilipkapus rendszerein. Aki most nem élt ezzel az opcióval, a későbbiekben bármikor illetékmentesen megteheti.

Az első közel tízezer kérelmező tizenöt százaléka kérte hétfőn az elektronikus aláírásának tárolását is, amellyel a későbbiekben – a közigazgatási fejlesztések függvényében – kényelmesebben, akár otthonról is intézhetik majd hivatali ügyeiket. Az új okmány ugyanakkor nem váltja ki a vezetői engedélyt és a lakcímkártyát. Az útlevél sem lesz felesleges, csak helyettesíthető.

Rövidült érvényesség

Az új személyi igazolványban lévő chipek miatt azonban lerövidült az okmány érvényességi ideje, az eddigi 10 év helyett 6 évente kell majd megújítani. A 18 év alattiaknak pedig ezentúl háromévente kell új igazolványt igényelniük.

Az érdeklődés nem lankadt kedden sem a megújult igazolvány iránt – mondta Társi-Riczkó Mária szóvivő. A hivatal arra számít, hogy a hónap végére áll majd vissza az eddigi rend, közel háromezres napi igényléssel.

Országjárásra indult Magyar Péter - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 19:40 ]
A „demokrácia egyik lába” levágásának nevezte a vármegyei önkormányzatok tervezett megszüntetését a Mi Hazánk alelnöke az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A Mi Hazánk álláspontja szerint nem megszüntetni kell a vármegyei közgyűléseket, hanem visszaadni nekik a Fidesz által elvett jogköröket –...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 19:47 ]
Megszünteti a magyar kormány az autópálya-koncessziós szerződést, és feljelentést tesz az ügyben – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányfő szerint a minisztériumi vizsgálat alapján egyértelmű döntés született arról, hogy a jelenlegi formájában nem tartható fenn...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 14:49 ]
Eljött a „nemzeti ellenállás” ideje, véget ért a türelem és a méltányosság időszaka – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt szeptember 12-ei kötcsei találkozóján. A korábbi miniszterelnök szerint a Fidesznek mostantól „fel kell vennie a kesztyűt”, és támogatnia kell mindenkit, aki hajlandó fellépni...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó