Novák: Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon
Betűméret:
Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon, harminc éve nem kötöttek annyi házasságot, mint 2019-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Novák Katalin a házasság hetén, az V. kerületi házasságkötő-teremben tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2019 januárja és novembere között mintegy 62 ezren kötöttek házasságot, 84 százalékkal többen, mint 2010-ben.
Emellett a válások száma csökkent: míg 2010-ben a házasságkötésekhez viszonyítva 67 százalék volt a válások aránya, addig 2018-ban csak 33 százalék - tette hozzá. (MTI)
Azért állunk ki, hogy senki se haljon meg ebben a háborúban – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtök délelőtt Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett békemenet indulásakor az ukrajnai konfliktusra...
2025. OKTÓBER 23.
[ 13:50 ]
Az 1956-os forradalom évfordulóján Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében a Békemenet napjára hívta az embereket, ahol – mint fogalmazott – a magyarok az egész világnak megüzenik: nem kérnek a háborúból.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi...
2025. OKTÓBER 23.
[ 10:05 ]
Katonai tiszteletadással, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján, csütörtök reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren – írja az...
2025. OKTÓBER 23.
[ 8:54 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




