Magyarország
Matolcsy szerint továbbra is a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére van szükség
Betűméret:             

Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve "2030-ig és tovább" sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu portálon hétfőn megjelent írásában hangsúlyozta, hogy az állami fejlesztéseknek döntő szerepük van a gazdasági eredményekben, amit szavai szerint a mára búcsúzó, liberális közgazdasági gondolkodás nem ismert el. Hozzátette, az elmúlt 200 évben kizárólag azok az országok voltak sikeresek, amelyek az állam és a piac képességeit, eszközeit jól hangolták össze az élet minden területén, de különösen a gazdaságpolitikában.

Kiemelte, 2010 után először a válságkezelés következett, de a munkaerőpiacon már azonnal megindult az állam és a piac okos együttműködése. Ez áll a 2010-2019 között létrehozott mintegy 850 ezer új munkahely mögött. Az idénre a gazdaság valamennyi területén kialakult a fejlesztő állam és a piacok együttműködése, miközben a kormány családpolitikai programjai révén egy harmadik fél is belépett: a gyermeket vállaló család és a megtakarító, befektető háztartás - írta.

Összegzése szerint Magyarország már platformként működik, mert a belső és külső piaci szereplők számára EU-tagságból származó gazdasági és jogi környezetet, politikai stabilitást, makrogazdasági egyensúlyokat, motivált munkaerőt, működő infrastruktúrát, biztonságot, vonzó adórendszert, fejlődő városokat és magyar különlegességeket ajánl. A recept működik, 2030-ig és tovább az ország akkor marad sikeres, ha állandóan megújul - hangsúlyozta. A sikeres felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség. A jó hír az, hogy igaz a bölcs perzsa költő, Rumi tanítása, miszerint "Amit keresel, az keres téged" - zárta cikkét Matolcsy György. (MTI)

Azért állunk ki, hogy senki se haljon meg ebben a háborúban – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtök délelőtt Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett békemenet indulásakor az ukrajnai konfliktusra...
2025. OKTÓBER 23.
[ 13:50 ]
Az 1956-os forradalom évfordulóján Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében a Békemenet napjára hívta az embereket, ahol – mint fogalmazott – a magyarok az egész világnak megüzenik: nem kérnek a háborúból. Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi...
2025. OKTÓBER 23.
[ 10:05 ]
Katonai tiszteletadással, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján, csütörtök reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren – írja az...
2025. OKTÓBER 23.
[ 8:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó