Magyarország
Lemond Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára
Betűméret:             

Kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről Völner Pál - közölte a politikust képviselő ügyvédi iroda kedden az MTI-vel.

A közleményben az áll: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, "államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el".

A tájékoztatás szerint Völner Pál mindenben együttműködik a nyomozó hatósággal, kihallgatása céljából bármikor rendelkezésre áll.

Az ügy politikai következményeit vállalja, ennek eredményeképpen a keddi napon államtitkári tisztségéről benyújtja lemondását - olvasható Papp Gábor ügyvéd közleményében.

Az ügyvéd jelezte: sem Völner Pál, sem ő, sem pedig Varga István ügyvéd nem kíván nyilatkozni az ügyben.

A Legfőbb Ügyészség kedden tudatta: Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott - írták. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A béke körülményei nem fognak javulni az orosz-ukrán konfliktusban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott interjúban. A miniszter a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta, itt az ideje az ukrajnai háború megállításának. Az Ukrajna globális támogatásának...
2023. SZEPTEMBER 22.
[ 8:08 ]
A jövő évi EP-választások tétje, hogy meg tudjuk-e védeni a szuverenitásunkat - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Kocsis Máté azt mondta, hogy ha marad a "dollárokat egymásnak...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 18:06 ]
A jelenlegi kihívások közepette világosan kell fogalmazni annak kapcsán, hogy ki milyen jövőt szeretne, márpedig a magyarok nem akarnak háborút, migrációt és agresszív genderpropagandát - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A Külgazdasági és...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 17:21 ]
Beolvasás folyamatban