Magyarország
Orbán Viktor: Tragikus volna, ha a gázra és a nukleáris energiára is kiterjesztené a szankciókat az EU
Betűméret:             

Magyarországra nézve tragikus következményekkel járna, ha az Európai Unió kiterjesztené az Oroszország elleni szankciókat a gázra és a nukleáris energiára, ezért mentesítést kell kapnunk egy ilyen döntés alól - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben arról is beszélt, hogy Magyarország elutasítja a globális minimumadó bevezetését, és azt is, hogy az Európai Unió (EU) közös hitelfelvétellel finanszírozza az ukrán állam működésének fenntartását.

Felidézte: a háború kezdetén az volt az elképzelés, hogy a szankciók révén sikerül lezárni a konfliktust vagy közelebb jutni a háború végéhez, ám ezek az intézkedések "egyetlen milliméterrel sem vittek bennünket közelebb" a lezáráshoz.

Orbán Viktor kiemelte: nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, Oroszország ugyan szenved el nehézségeket, de az energiahordozókból származó bevételei a csúcson vannak, így a szankciók politikája nem érte el a célját.

Megjegyezte: Magyarországra a nyersolaj behozatalára december 5-én életbe lépő tiltás nem vonatkozik, hozzá tudnak jutni az ország működéséhez szükséges olajhoz, de a szankciók árfelhajtó hatása alól nem tudják kivonni magunkat.

Közölte: a szankciókról szóló tárgyalásokban Magyarország eddig mindig elérte a saját nemzeti céljait, így jó reményekkel vesz részt a kilencedik csomag vitájában. Ám "a nyomás folyamatos", újabb csomagok várhatóak, ezért folyamatosan kell küzdeni érdekeink védelmében - mondta, jelezve, ezért is kérte ki a magyar emberek véleményét nemzeti konzultáción a kormányzat e témában. Arról, hogy már több mint egymillióan küldték vissza a kérdőívet, azt mondta: az ország megértette, hogy a 2023-as gazdasági év sikere és a gazdasági nehézségek mértéke az energiaárakon, illetve a szankciókon múlik.

Kijelentette: Magyarország nem támogatja, hogy az Európai Unió (EU) közös hitelfelvétellel finanszírozza az ukrán állam működésének fenntartását; a magyar kormány álláspontja szerint a tagállamoknak kétoldalú megállapodások révén kellene támogatniuk ezt a célt.

Nem szeretnénk, ha az Európai Unió az együttműködő tagállamok közössége helyett egy közösen eladósodott államok közösségévé vagy együttesévé válna - fogalmazott a kormányfő.

Közölte, Magyarország általánosságban sem támogat olyan politikákat, amelyek alapját közös hitelfelvétellel teremtené meg az EU. Azzal érvelt: egy ilyen "adósságközösség" következményeit "nemcsak a gyerekeink, de még az unokáink is nyögni fogják", ráadásul nekünk kell majd fizetnünk a menet közben fizetésképtelenné váló államok hiteleit is.

Ukrajna abba a helyzetbe került, hogy a háború miatt nem tudja saját magát működtetni. A támogatás szükségességét "elfogadjuk, nem vagyunk tőle boldogok; ha nem lenne háború, ez a kiadás sem lenne" - mondta.

A miniszterelnök azt is mondta: a globális minimumadó "munkahelygyilkos adóemelés", munkahelyek tízezrei szűnnének meg Magyarországon, ha bevezetnék. Ezt nem engedhetjük meg magunknak - emelte ki, hozzátéve, hogy az adókérdés egyébként sem globális, hanem nemzeti hatáskörbe tartozó ügy.

Minden országnak magának kell eldöntenie, hogy milyen adórendszert működtet, a választók éppen azért szeretik a demokráciát, mert ők mondják meg, hogy milyen adópolitikát ígérő kormányok kerülhetnek hatalomra - mondta. Ha lemondanánk erről, akkor lemondanánk a magyar emberek azon jogáról is, hogy a magyar gazdaságpolitika egy lényeges elemét, az adópolitikát meghatározzák, ezért a globális minimumadót sem a munkahelyek szempontjából, sem a demokrácia szempontjából nem látjuk jó ötletnek, nem is járulunk hozzá, hogy Magyarországon bevezessék - közölte a kormányfő.

Úgy folytatta, Brüsszel fundamentális kérdésekben fennálló véleménykülönbségek miatt igazságtalan Magyarországgal szemben. Kiemelte: nyilvánvaló politikai okai vannak annak, hogy Brüsszel másfél évig nem fogadta el a magyar helyreállítási tervet.

Fundamentális kérdésben véleménykülönbség van Brüsszel és Magyarország között, "ezért ők nem szeretik a magyar kormányt". Az országgyűlési választáson Brüsszel baloldali kormányt szeretett volna, ezért nem adták oda a pénzt az országnak, hanem "odagurították a dollárokat a baloldalnak, hogy meg tudja nyerni a választást" - értékelt, hozzátéve: mivel ennek ellenére a választásokat a jobboldal nyerte, a bizottság kénytelen volt érdemben tárgyalni Magyarországgal.

Hangsúlyozta: türelemre van szükség, mert annak ellenére, hogy ők igazságtalanok Magyarországgal szemben és mindig újabb feltételeket támasztanak, "megállapodásra kell törekednünk". Leszögezte ugyanakkor: néhány alapvető kérdésben, így a migráció, a szexuális propagandisták beengedése az iskolákba és a szankciók kérdésében a magyar kormány nem tudja és nem is akarja megváltoztatni az álláspontját.

A kormány a következő évben is azon dolgozik, hogy megvédje a családok rezsitámogatását, mert e nélkül minden magyar család havonta átlagban 181 ezer forinttal fizetne többet - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kulcskérdésnek nevezte, hogy a következő évben minden forintot, sőt, minden fillért a rezsivédelmi alapba tegyenek, azért, hogy a családokat meg tudják védeni a szankciók következtében "egekbe felugrott" energiaárakkal szemben.

Kiemelte: ha a következő évben a vállalkozók is jól teszik a dolgukat, a munkavállalók is jól dolgoznak és a kormány is jól dolgozik, akkor el tudják érni, hogy a magyar gazdaság ne essen recesszióba, hanem továbbra is legyen gazdasági növekedés. Hozzátette: másfél százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, és ha ezt sikerül elérni, akkor meg tudják védeni a családok rezsitámogatását. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Vajdasági
2022. DECEMBER 8. [ 17:03 ]

Na igen, ide jutottunk vissza (nem előre, vissza!!!)


Pontosító
2022. DECEMBER 7. [ 18:14 ]

Válasz Vajdaságinak! Annak idején Hofi is feltette a találós kérdést: Ki tudja megmondani, hogy a "Barátság" vezetéken merre folyik az olaj? Jutalma három hónap nyaralás volt minden ellátással - csak csíkos pizsamában kellett sétálni.


Vajdasági
2022. DECEMBER 7. [ 9:07 ]

Én csak elmélkedem... hátha más is elgondolkodik a leírtakon és megtaláljuk a választ! :) Egyszerűen csak nemértem hogy ez hogy lehetséges. :D Anomália...


Yoga11
2022. DECEMBER 6. [ 17:10 ]

Ó, kedves Vajdasági, ha sokat kellemetlenkedik, kap a fejére egy komment-cunamit...😃


Vajdasági
2022. DECEMBER 6. [ 15:08 ]

Azért az elgondolkodtató, hogy jelenleg szinte Magyarország az egyetlen az EU-ba, amire nem vonatkozik az olaj import tilalma, mégis jelenleg Magyarország az egyetlen, ahol sor áll a benzinkutakon, mert nincs üzemanyag. Most akkor valamit mégis rosszul csinál ez az ország? Vagy mi van? Mert olajat kap Oroszországból, gond nélkül érkezik, sőt, igazából a másik vezetéken (Adria vezeték) is gond nélkül érkezik. Hová tűnik az olaj?


sistvan
2022. DECEMBER 6. [ 10:57 ]

Kedves foki azért már illyen kijelentéseket nem kellene tenni örizzük meg türelmünket ha sértödötnek érezzük magunkat neessünk depressijóba vagy netámadjunk . Küzdenünk kell és küzdünk az erőszak ellen.


sistvan
2022. DECEMBER 6. [ 5:27 ]

Az ilyen féle nagy udvarolások nem tesznek jót .


foki
2022. DECEMBER 5. [ 9:35 ]

az EU ,az BETEG idejemúlt rohadt tákolmány


A jövő évi EP-választások tétje, hogy meg tudjuk-e védeni a szuverenitásunkat - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Kocsis Máté azt mondta, hogy ha marad a "dollárokat egymásnak...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 18:06 ]
A jelenlegi kihívások közepette világosan kell fogalmazni annak kapcsán, hogy ki milyen jövőt szeretne, márpedig a magyarok nem akarnak háborút, migrációt és agresszív genderpropagandát - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A Külgazdasági és...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 17:21 ]
Magyarország támogat, és kész részt venni bármely békekezdeményezésben, ami megteremti egy tartós tűzszünet lehetőségét Ukrajnában, és utat nyit egy fenntartható és igazságos béke felé - jelentette ki Novák Katalin, köztársasági elnök szerdán New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsában elmondott felszólalásában,...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 9:55 ]
Beolvasás folyamatban