Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint márciusban 5752 gyermek született, 2,9 százalékkal, 169-cel kevesebb, mint 2025 márciusában; 10 393 ember halt meg, 9,2 százalékkal, 1057-tel kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2025. márciusi 5529-cel szemben 4641 fő volt.
Ebben a hónapban ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,2, a halálozási arányszám 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2025 márciusában. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 1,1 ezrelékponttal, 5,8 főre csökkent. Ezer lakosra 4,2 házasságkötés jutott, 0,6 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.
Az idén az első három hónapban 17 367 gyermek jött világra, 3,5 százalékkal, 622-vel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül januárban 2,2, februárban 5,5, míg márciusban 2,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2025 azonos hónapjaiban.
Ezer 15–49 éves nőre 34,9 élveszületés jutott, 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29, egy évvel korábban 1,31 volt.
Az első negyedévben 32 899-en haltak meg, 7,5 százalékkal, 2668-cal kevesebben az egy évvel korábbinál. Januárban 5,3, februárban 8,3, márciusban pedig 9,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban.
A KSH jelentése szerint a természetes fogyás január-márciusban 15 532 fő volt, 12 százalékkal kevesebb az előző évi 17 578 fős értéknél.
Ezer lakosra 7,4 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,2 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 1,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2025 január–márciusában. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal 6,6 ezrelékre csökkent. Ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, amely 1,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakinál.
A születések száma három régióban és a fővárosban csökkent, háromban nőtt, Közép-Dunántúlon pedig stagnált az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenést Budapesten, míg a legnagyobb mértékű növekedést Észak-Magyarországon mérték. A halálozások száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb csökkenés Észak-Magyarországon, a legkisebb Észak-Alföldön következett be. A természetes fogyás mértéke minden régióban csökkent, az országosnál nagyobb mértékű volt a csökkenés Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön, a legkisebb mérséklődés Budapesten következett be.
Kitértek arra is, hogy 2025 áprilisa és 2026 márciusa között 71 378 gyermek született, 6,3 százalékkal, 4770-nel kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 121 532-en haltak meg, 6,0 százalékkal, 7738-cal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. Ezer lakosra 7,5 élveszületés és 12,8 halálozás jutott, az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint a megelőző 12 hónapban.
Többen kötöttek házasaságot, mint tavaly
Emellett az adatközlésből is kiderült, hogy márciusban 3401 pár kötött házasságot, 15 százalékkal – ez 433-mal több pár, mint egy évvel korábban.
Az adatok szerint január-márciusban 7951 pár kötött házasságot – ez 20 százalékkal, 1339-cel több az egy évvel korábbinál.
Januárban 31, februárban 20, márciusban 15 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2025 azonos hónapjaiban. A házasságkötési arányszám 3,4 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma az összes régióban nőtt, a legnagyobb mértékű növekedés Észak-Magyarországon történt, míg a legkisebb mértékű Dél-Dunántúlon – sorolták.
Hozzátették, hogy 2025 áprilisa és 2026 márciusa között 47 939 pár kötött házasságot, 4 százalékkal, 1834-gyel több a megelőző 12 havinál. A házasságkötési arányszám 5 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal magasabb, mint a korábbi időszakban – áll a KSH adatsorában.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




