Magyarország
Buszbaleset az M3-ason: Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen
Betűméret:             

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a vasárnap az M3-as autópályán történt balesetet szenvedett busz vezetője ellen - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Varga Rudolf elmondta, a sofőrt őrizetbe vették, letartóztatásáról a napokban dönthet a bíróság.

Lengyel zarándokokat szállító busz balesetezett vasárnap hajnalban az M3-as autópályán. Tizenkét ember meghalt, és többen súlyosan megsérültek.

A rendőrség elsődleges adatai szerint a sofőr feltehetően elaludt.

Két sérültet kezelnek életveszélyes állapotban Miskolcon

A Miskolcra szállított kilenc sérült közül kettőt súlyos, életveszélyes, de jelenleg stabil állapotban kezelnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán - közölte a kórház sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.

Németh Csaba közölte, mindkét súlyos sérültnél műtéti beavatkozásra van szükség, az egyik beteg a közlés időpontjában is a műtőben van. Az érintettek ellátása és intenzív terápiás kezelése folyamatos.

Hozzátette, a kórház traumatológiai osztályán öt beteget kezelnek, ellátásuk a sérüléseik jellegének és súlyosságának megfelelően történik.

Egy sérült vasárnap ambuláns ellátást követően távozott a kórházból, egy gerincsérültet pedig az idegsebészeti osztályon tartanak megfigyelés alatt. Ő - további kórházi kezelésre - szállítható állapotban van.

A sajtóreferens jelezte, a kórház valamennyi szükséges szakmai és tárgyi feltételt biztosít a sérültek ellátásához. Az időközben érkezett tizenhét hozzátartozó számára lengyel tolmácsot biztosítanak. A hozzátartozók a kórházban fekvő családtagokkal folyamatosan tartják a kapcsolatot, az orvosoktól felvilágosítást kaptak a kezelt hozzátartozójuk állapotáról, és szállást is biztosítottak nekik Miskolcon.

Németh Csaba közölte, hétfőn várják a lengyel orvoscsoport érkezését.

Az egri kórházban már szervezik a sérültek hazaszállítását

Megkezdték a sérültek hazaszállításának szervezését az Egri Markhot Ferenc kórházban hétfőn - közölte az intézmény sajtóreferense.

Szegedi Erzsébet az MTI kérdésére elmondta: a buszbaleset tíz sérültjét ápolják náluk, hetet a traumatológiai, kettőt az ortopédiai, egyet pedig az intenzív osztályon. Mindegyikük állapota stabil, nem életveszélyes, többen még további vizsgálatokra várnak. Négy sérült állapota súlyos, ők jellemzően nyakcsigolya-, hátcsigolya-, illetve koponyatörést szenvedtek - tette hozzá.

Jelezte: megérkeztek az intézménybe a lengyel nagykövetség és konzulátus munkatársai, akik most egyeztetik és szervezik a sérültek hazaszállítását. Munkájukat két tolmács segíti.

Összesen húszezer forintos támogatást kapnak év végéig Magyarországon a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök pénteken. A támogatást szeptemberre, októberre, novemberre és decemberre havi ötezer forinttal számolják. A kormány ezzel a dízel árának emelkedését...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 18:10 ]
A Magyarországot érő súlyos keleti és nyugati biztonsági kihívások közepette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem politikailag megtámadni, majd felszámolni kellett volna, hanem jelentősen megerősíteni – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Havasi Bertalan az MTI-hez eljuttatott közleményében a hivatal...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 14:55 ]
Veszprémben kezdi meg újabb országjárását Magyar Péter miniszterelnök. Az első fórumot szombaton 16 órától tartják a Megyeház téren – közölte a kormányfő pénteken a Facebook-oldalán. „Találkozzunk a Megyeház téren!” – írta bejegyzésében Magyar Péter. A miniszterelnök augusztus 20-án, a Tisza Szigetek...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó