Média
Kovács Attila lett az NDNV igazgatóbizottságának új elnöke
Betűméret:             

Kovács Attila, a hosszú évek óta a médiában dolgozó szakember és vállalkozó lett a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete (NDNV) igazgatóbizottságának új elnöke.

Kovács Natalija Markut váltotta ezen a poszton, miután az egyesület közgyűlése őt választotta meg az igazgatóbizottságának új tagjának, amit a testület ülésén egyhangú támogatással hagytak jóvá.

Kovács mellett az NDNV igazgatóbizottságának további tagjai: Jasmina Mihnjak pszichológus, Maša Mitrović projektmenedzser, Jelena Tušup újságírónő, valamint Predrag Novković újságíró és vágó.

Az új elnök bejelentette, hogy az igazgatóbizottságának munkájának fókusza a jövőben az egyesület projekt- és egyéb tevékenységeinek fejlesztésén, valamint az európai újságíró- és médiaszervezetekkel való együttműködés erősítésén lesz.

Kovács Attila 1973-ban született Zentán. Rendezőként dolgozott az újvidéki RTV-nél, együttműködött a Blic napilappal és a Građanski listtel, valamint más médiumokkal is. 2017 óta nemzetközi vállalatok értékesítési vezetőjeként dolgozik, 18 európai országban irányítva több márka értékesítését.

Beszél magyarul, ruszinul, szlovákul, lengyelül, csehül, szerb–horvát–bosnyák nyelven és angolul, közölte az NDNV.

Súlyos csapást mér Slavko Ćuruvija örökségére és a szerbiai szólásszabadságra az az ítélet, amely több mint egymillió dinár megfizetésére kötelezi a meggyilkolt újságíró gyermekeinek alapítványát – értékelte Veran Matić, a Független Elektronikus Médiumok Szövetsége igazgatóbizottságának elnöke. Súlyos...
2026. MÁJUS 18.
[ 11:46 ]
Már nem a jelenre Ünnepélyesen esküszöm, hogy rosszban sántikálok Útkeresés és döntések – Bence Leon Nők a politikában Fiatal alkotók a színpadon – A Középiskolások Műveészeti Vetélkedője néhány díjazottjának gondolatai My Choice: Almási-Szabó Orsolya Amikor a metál újra harap – Néhány...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:44 ]
Predrag Koraksić Corax karikaturista, a szerbiai politikai és társadalmi viszonyok egyik legélesebb és legkövetkezetesebb bírálója, 93 éves korában elhunyt – közölte a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS). Corax 1933. június 15-én született a Čačak melletti Gornja Gorevnicán,...
2026. MÁJUS 16.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó