Média
Csütörtöktől kapható a Családi Kör áprilisi száma: Megnyitották a Szabadkai Népszínház felújított épületének egy részét
Betűméret:             

Tizenkilenc évnyi várakozás és több mint 36 millió elköltött euró után megnyitották a Szabadkai Népszínház felújított épületének egy részét. Azért csak egy részét, mert a koncertterem még nem készült el, annak befejezéséhez az illetékesek legutóbbi nyilatkozatai szerint további egymillió euróra lesz majd szükség, s úgy tűnik, csak öt éven belül kerül majd átadásra. A legnagyobb kihívás most a több tízezer négyzetméternyi terület fenntartása lesz. Megnyílt a Szabadkai Népszínház című írásában Tómó Margaréta a színház múltjáról, jelenéről és a magyar társulat terveiről ír.

A Népképviselőház január végén szavazta meg Uglješa Mrdić haladó párti képviselő törvénymódosítási csomagját, amely öt igazságügyi törvényt érintett – azokat a törvényeket módosították, amelyeket a parlamenti többség a Szerb Haladó Párt vezette kormány javaslatára 2023-ban fogadott el. Az ellenzék és az igazságszolgáltatás egyes vezetői részéről kifogásolt Mrdić-féle törvények útvesztőjében Korhecz Tamás volt alkotmánybíró, egyetemi tanár próbálja eligazítani az olvasókat a Kinek áll a zászló Velencében? című cikkében.

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának 2025. évi Az Év Legjobb Könyve Díját az óbecsei Tari István nyerte el az Időjel Kiadó gondozásában megjelent A téboly sorozatvetőinél című, Magyarok a szlávok háborúiban alcímű kötetével. A szerzővel „Az igazi életerő a fiatalságban lüktet” címmel Fehér Rózsa készített interjút.

Magyarkanizsán került sor a XV. Vajdasági keresztrejtvény- és sudokufejtő versenyre – a rekordszámú benevezővel megtartott eseményről Tőke János készített képes beszámolót, a több mint három évtizedes hagyománnyal rendelkező bácskossuthfalvi Nyári táborokhoz pedig Magyar Lívia készített kedvcsinálót.

Nem marad el a többi állandó rovatunk és cikksorozatunk sem.

HÍRHÁTTÉR: Márciusi évfordulók – Öreg Dezső kommentárja
ARANYKOR: Buszoztatás – Németh János jegyzete
TÖRTÉNELEM: A technika fejlődéstörténete – Wilhelm József sorozata
KÉPHISTÓRIÁK: Más hangon pörölni… – Szabó Palócz Attila írása
ASZTALIZENE: Román, európai és magyar: Nagyvárad – Radics Viktória rovata
UTAZÁSOK APÓSOMMAL: Mélytengeri búvárkaland – Szabó Palócz Attila sorozata
ELMÉLKEDÉSEK: Értelmiségiek ezrei hagyták el Magyarországot másfél évtized alatt – Balla Lajos írása
HINTASZÉK: Jelentősen megdrágultak az idősotthonok szolgáltatásai – Takács Magda írása
NEM A GÓLYA HOZZA: Új irányok a gyermeknevelésben: egyensúly a szabadság és a határok között

Ezen kívül irodalmi, színházi, vallási, horgász- és sportrovat, sudoku, kisrejtvény, óriás keresztrejtvény, fejtörő, sakkrovat, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, horoszkóp, gyereksarok, receptek, apróhirdetések, társkereső és viccek várják az olvasókat

Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 13. számunk tartalmából kiemeljük: * Megújultunk! Kartali Róbert heti jegyzete * BELGRÁDI SZEMMEL: A Szerb Haladó Párt mind a tíz önkormányzatban győzelmet aratott – Markovics Annamária belpolitikai...
2026. MÁRCIUS 31.
[ 11:05 ]
Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy visszaállítja a szerb nyelvű hírválogatást közlő rovatát, amely olyan tartalmakat ismertet, amely a szerb olvasótábor érdeklődésére is számot tarthat. Ezek a portálon megjelent, túlnyomórészt magyar - vajdasági és magyarországi, ritkábban Kárpát-medencei – vonatkozású hírek,...
2026. MÁRCIUS 26.
[ 14:48 ]
A Jó Pajtás legújabb számában a március 27-ei színházi világnap kapcsán bepillanthatsz a kulisszák mögé. Az Eztfilózdki! rovatunkban arról elmélkedünk, mi történik, amikor a megszokás veszi át a hatalmat az életünkön. A Mizújsból kiderül, miként viccelik meg egymást április elsején az óbecsei Sever Đurkić...
2026. MÁRCIUS 25.
[ 15:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó