Parlamenti választás 2026
A hét végéig nagyszabású SNS-rendezvényt tartanának Újvidéken
Betűméret:             

A hét végéig nagyszabású politikai rendezvényt szervezne Újvidéken a Szerb Haladó Párt (SNS). Ezt Radomir Hadžibabić, az Egyesült Szerbia választási listájának parlamenti képviselőjelöltje jelentette be az Újvidéki Televízió műsorában.

A politikus arra kérte a város lakóit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az eseményen, és fejezzék ki támogatásukat Aleksandar Vučić miniszterelnök-jelölt mellett.

A rendezvény pontos időpontját és helyszínét az SNS egyelőre nem jelentette be hivatalosan. A városban azonban olyan értesülések terjedtek el, hogy a nagygyűlést pénteken, október 16-án tarthatják meg.

Korábban Miloš Vučević is arról beszélt, hogy minden eddiginél nagyobb politikai rendezvényt szerveznek Újvidéken. Vučić szintén nagyszabású összejövetelt helyezett kilátásba, amelyet eredetileg a Szabadság téren tartottak volna.

Felmerült az is, hogy a rendezvénynek végül a SPENS sport- és üzletközpont adhat otthont. Az intézmény azonban a 021.rs hírportálnak közölte, hogy egyelőre nem kötöttek bérleti szerződést, és politikai rendezvényre sem érkezett hivatalos foglalás.

Az SNS az elmúlt időszakban többször is bejelentett hasonló újvidéki rendezvényeket, ám ezek végül elmaradtak. A legutóbbi, szeptemberre tervezett nagygyűlést Vučić biztonsági okokra hivatkozva mondta le.

A pártnak a vasútállomási előtető 2024-es leomlása óta nem sikerült nagyszabású nyilvános politikai rendezvényt tartania Újvidéken.

Súlyos visszaélésekkel vádolta meg a Szerb Haladó Pártot (SNS) annak egyik korábbi aktivistája, miközben a Köztársasági Választási Bizottságban (RIK) a választói névjegyzék pontossága körül alakult ki vita. Az október 25-i előrehozott parlamenti választások közeledtével egyre több kérdés merül fel a választások...
2026. OKTÓBER 13.
[ 20:49 ]
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője is meghívást kapott a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) október 21-i választási vitájára, amelyen többek között az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett lista és az Egyetemista lista képviselőjével vitázhat. A szerb közszolgálati televízió az október 25-i...
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:22 ]
Szerbiába érkezett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének öttagú küldöttsége, hogy felmérje az október 25-re kiírt rendkívüli parlamenti választások előkészületeit és a választási kampány körülményeit. A megfigyelők Ana Brnabićtyal, a szerb parlament elnökével és megbízott köztársasági elnökkel is...
2026. OKTÓBER 13.
[ 12:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó