Portéka
Hol?...Hol?

Két örökké aktuális kérdésre kért tőlünk választ az idei Írótábor. A kettő, annak ellenére, hogy az egyik – a hol tartasz? – kifejezetten személyes, a másik – a hol tartunk? – pedig egyértelműen közösségi jellegű, mégis elválaszthatatlanul összefügg.

Az első kérdés magánjellegű, amit az ember önmagának tesz fel, belső ügy. Ezért talán nem is illik feltenni. Diszkrécióját esetemben további mozzanatok tennék szükségessé. Az egyik, hogy attól, aki a hetvenes éveinek derekán jár, talán nem is illik megkérdezni: hol tart? Mert: hol tarthat? A másik mozzanat: a kritikus, aki kapott anyagból dolgozik, kötetek, színházi előadások kiszolgáltatottja, nem is tudhatja: hol tart. Illetve annyit tud, hogy főállású kritikusként véleményt illik, sőt kell formálnia könyvekről, előadásokról, s ezt lehetőleg közzétenni, megosztani másokkal. Csakhogy – s ez már átvezet a feltett második, közösségi jellegű kérdéshez – hol is? És ez számomra nem formális, hanem lényeges szempont. Mert nem mindegy, hol jelenik meg az ember. Ez manapság legtöbb szerző számára nem gond, ami viszont számomra érthetetlen. Én ott tudok csak megjelenni, ahol jól érzem magam. Abban a szellemi közösségben. Ez nem finnyáskodás, hanem belső igény és tartás. Persze, az is a pakliban van, hogy bizonyos helyeken persona non grata lehetek, sőt vagyok. Ezt talán, mert talányosan hangzik, illene értelmezni. Azoknak azonban, aki ismerik viszonyainkat, felesleges magyarázni. Megtapasztalhatták, hogy mire képes a kulturális politika tiltó szava s az ezt kiszolgáló szerkesztői alázat. Másfelől az is előfordul, velem is megesett, hogy magam vonultam ki.

A fentiek mellett van még egy tényező, ami semmiképpen sem mellőzhető. Az, hogy olyan korban élünk, amely nem igényli a kritikát. Legalábbis azt, ami szerintem az irodalom, a színház lelkiismereteként szólal meg. Azt, amely egyszerre szakmai alapozottságú és egyéni hangvételű véleménymondás. Azt a kritikust – ahogy Márai Sándor írta Ambrus Zoltán kapcsán (tudják-e, ki volt?) –, kinek „szava mértéket” jelent. Aki gáncs nélkül, de szilárd emberi és szakmai alapokon nyugvó véleményt formál, amely természetesen szubjektív, de őszinte és ezáltal hiteles, hogy közeli, hazai példát mondjak, mint Utasi Csaba volt.

A helyzet, talán ennyiből is látszik, nem éppen megnyugtató. Hogy az előállt helyzetért, ami elsősorban a kritikához való viszonyban mutatkozik meg, mi és ki a felelős, alaposabb vizsgálatot igényelne. A sajtó-e, amely – ha egyáltalán van kritikarovata – mellőzi vagy zömmel „pajtásiasan vállveregető” semmitmondásba (kis közösség vagyunk, ne bántsuk egymást!), látszólag nagytudású, valóban vasvillával összehordott álesszébe, bírálatként tetszelgő tartalmi ismertetőbe csomagolt irományba véli elintézettnek a kritikát, miközben úri nemtörődömséggel megtűri a kontárságot, vagy éppen a hagyományos szempontoktól elszakadni képtelen, az irodalom öntisztító szerepét vállaló kritika hibáztatható, netán azok, akik megelégszenek azzal, hogy ki-kirándulnak a kritika ennél lényegesen nagyobb felelősséget igénylő területére? Jó lenne a kérdést alaposan megvizsgálni. Tény viszont, hogy bár vannak tehetséges, ígéretes költők, próza-, sőt drámaírók, az irodalom számára nélkülözhetetlen kommunikációs szituáció nem alakult ki, ami nélkül irodalom lehet, de irodalmi élet nincs. Hát, szerintem itt tartunk.

Nem folytatom, bár lenne még mit mondani. Elnézést, hogy önzően a kritika felől közelítettem meg az irodalom szempontjából valóban lényeges problémát. Kritikusként mást nem tehettem. Tudom, hogy a kérdést nem itt s nem most fogjuk megoldani, de esetleg beszéljünk róla, feltéve, ha hozzám hasonlóan fontosnak vélik. Esetleg kiderülhet, valóban hol tartunk.

(Elhangzott az idei magyarkanizsai Írótáborban.)

Gerold László

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban