Portéka
Egy nem és ennek mögöttese, két lábjegyzettel
Betűméret:             

Május 22-e, péntek késő délután van. Szomorkás a hangulatom. Elállt az egész nap hol szitáló, hol szemerkélő eső, az ég azonban besimult, egy adta felhő. Mégsem ez, hanem az a levél nyomaszt, amit keltezés nélkül két nappal ezelőtt kaptam a VMSZ és az MNT elnökének aláírásával, s amelyben azt kérik, legkésőbb holnapig jelezzem, elfogadom-e, hogy az MNT „felsőoktatási konzultációs testületének tagja” legyek. Nem az a kérdés, mit válaszoljak, hanem az, hogy a válaszomat csak a megadott VMSZ, ill. MNT e-mail címre küldjem el, vagy nyilvánosan válaszoljak-e. Mivel közszereplésre kértek fel, úgy határoztam, hogy a válaszom nyilvános lesz. Ezt kívánja meg az ügy is, amire a felkérés szól. S nem utolsósorban így kívánja a közélet, s hogy nyíltan beszéljünk, sőt, hogy kulturált, érveken alapuló párbeszédet folytassunk.

Visszatérve a felkérésre: a válaszom – nem.

Nem vállalom, hogy a VMSZ és az MNT felsőoktatási grémiumának tagja legyek.

Íme: miért.

Kezdjük a „Tisztelt Cím!” megszólítással küldött levéllel.

Ne tessék zokon venni, de nem vagyok Tisztelt Cím. Nevem van, Vezeték- és keresztnevem. Ezen felül pedig tudományos fokozattal és munkahelyi besorolással rendelkezem. Sohasem erőltettem, sőt zavart is, amikor doktoroztak. Magam is csak ritka, indokolt alkalmakkor éltem a doktori címmel, akárcsak azzal, hogy (nyugalmazott) egyetemi tanárként aposztrofáljanak. De amikor szakmaiságom képezi egy fontos felkérés alapját, akkor illene ezt tiszteletben tartani.

Lehet, hogy valakinek ez formális kérdés. Nekem nem. Ahogy az sem, hogy immár nyolc éve nyugdíjas vagyok, s mint ilyen, nem hiszem, hogy illetékes lehetek/vagyok a felsőoktatási helyzet, teendők megítélésében (1). Sok minden megváltozott azóta, amióta leléptem az egyetemi katedráról. Igaz, abban sem vagyok biztos, hogy az MNT oktatási bizottságának majd felét kitevő osztálytanító éppen illetékes lenne például a felsőoktatás dolgaiban. Nem lehet kérdéses, hogy kiváló pedagógusok, ahogy erre az MNT elnöke utalt, amikor védeni próbálta a bizottság elnökét, csakhogy erre a megbízatásra nem tanítói vagy nevelési erényekre, hanem oktatáspolitikai jártasságra van szükség, s a kettő nem ugyanaz.

Nem vitatnám el, hogy jó elképzelés széleskörű konzultációs testületeket létrehozni (2). De amikor valakit felkérnek, hogy legyen egy ilyen grémium tagja, illene közölni vele, ez milyen hatáskörrel jár és milyen kompetenciákat jelent. Továbbá azt, hogyan függ össze a grémiumok munkája a bizottságokéval, sőt, uram bocsáss, az MNT intézkedéseivel. Erről nem szól a fáma, holott így lenne becsületes az alku.

S végül, de nem éppen utolsósorban, azért nem vállalom, mert az MNT és a mostani elképzelés mögött párt áll. S ez számomra már kezdettől fogva és egyre inkább elfogadhatatlan. Mert nem lehet kérdéses, miért ártja bele magát egy párt közössége kulturális, oktatási és sajtót érintő kérdéseibe. Hogy ezeket a területeket, melyeket annál az egyszerű oknál fogva, hogy önálló gondolkodásra ösztönöznek, amit egyetlen párt sem tűr el, irányítása alá vonja. Jól tudja, ahogy Matei Vişniec, a kiváló drámaíró (csak emlékeztetnék rá: két darabját Újvidéken, egyet Szabadkán is bemutattak) fogalmaz: a kultúra „mindig kihívást jelent (a politika, a párt, akárcsak a fogyasztói társadalom számára), mert folyamatosan gondolkodásra, reflexiókra készteti az embert, s éppen a mutánssá válást, a személyiség deformálódását igyekszik megakadályozni”. Vagyis: a független, a maga fejével gondolkodó ember ellenállásának egyik formája a kultúra, ezért kell kihúzni a méregfogát.

Mindezek után arra sem érdektelen rákérdezni, miért mellőzte a VMSZ és az MNT a most felkért százötven kiváló szakembert akkor, amikor a tanácsot és a bizottságokat konstituálták. Nem tudtak volna rólunk, vagy hogy ne zavarjuk a köreiket, nem akartak tudni rólunk, ami a pártra is, a tanácsra is szégyen.

Nem véletlenül jut eszembe az alábbi hasonlat:

A párt arra emlékeztet, aki házat (=MNT) tervez, de önfejűen, úgyis mindent jobban tud, nem kér tanácsot azoktól, akik ebben segítségére lehetnének. Akkor sem, amikor önös meggondolástól vezérelve lakókat (=bizottsági tagokat) fogad a házába. Amikor viszont azt észleli, ég a ház, a tüzet mellesleg belül okozták, akkor eszébe jut, hogy a szomszédban vannak tűzoltók (150 eddig mellőzött szakember), akiket segítségül lehet hívni, és sebtében kéréssel is fordul hozzájuk.

Nem akarok névtelenségből előcitált, eddigi jelzéseimet (l. több Portéka-beli jegyzeteimet) kutyába sem vett tűzoltó lenni!

Ezek lennének azok az okok, amiért nem vállalhatom a felkínált grémiumi tagságot, s amelyeket csak részben tekinthetek pusztán magánügynek, és ezért a nyilvánossággal is szükségesnek tartottam közölni.

Dr. Gerold László (nyugalmazott) egyetemi tanár

(1) Ellenben, ha valóban komolyan gondolták, hogy hasznos tagja lehetek valamelyik grémiumnak, akkor (megsúgom) vagy a kultúrával, vagy a sajtóval foglalkozóba jelölnek. Abba (talán nem szorul magyarázatra miért) irodalmi és színházi, ebbe viszont publicisztikai (ha magyarázni kellene, íme: VajdaságMA, Portéka, hogy előbbi cikkeimet ne említsem!) vonatkozású tevékenységem alapján kérhettek volna fel. Hogy nem így történt, arra más okot elképzelni sem tudnék, mint hogy így akarták elkerülni az olyan, számukra kellemetlen bíráló hangú megjegyzéseket, amilyeneket a Magyar Szó-, a Venczel-, az Andrási-ügy, továbbá az MNT és a bizottságok megválasztása, valamint a Stratégia és más általam problémásnak tartott színházi meg irodalmi intézkedés kapcsán tettem cikkeimben, de amelyekre a párbeszédet, nyilván kellő ellenérvek hiányában, az MNT mindeddig kerülte.

(2) Az eddigi VMSZ- és MNT-gyakorlatot ismerve óhatatlanul felmerült bennem, hogy teljes körű vagy irányított demokrácia vezérelte-e a két testületet elnökét, amikor grémiumbeli tagságra invitáltak bennünket? Az a meggyőződésem, s ezt alátámasztják azok az információk, hogy kik nem kaptak felkérő levelet, ill. hogy a névsort nem tették közzé, holott illett volna, miszerint sajnos a szelektálás s nem a teljes nyíltság elvét követték. Ez pedig a megosztást, az önálló véleményük miatt nemkívánatosak kizárását jelenti, ami számomra megengedhetetlen.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban