Sport
Szerbia fájdalmas veresége Leskovacon: Albánia közelebb került a világbajnoki rájátszáshoz
Betűméret:             

Szerbia labdarúgó-válogatottja 1:0-s vereséget szenvedett Albániától a 2026-os világbajnokság selejtezőjében. A mérkőzést Rej Manaj döntötte el az első félidő végén szerzett góljával. Szerbia akkor kapott ki, amikor nem lett volna szabad, hiszen már egy pont is elég lett volna, most pedig mérföldekre került a világbajnoki részvételtől.

Dragan Stojković tanítványai rendelkeztek minden előnnyel: hazai pálya, Albánia Lettország elleni botlása, de ez sem volt elég, írja az RTS.

Bátran és agresszívan kezdtek, de ahogy telt az idő, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nincs világos játéktervük, és ennek most meg is lett az ára.

Az első félidőben leginkább Filip Kostić jelentett veszélyt, akinek betörései és beadásai jelentették a legtöbb lehetőséget a „sasok” számára.

A vendégek többnyire jól védekeztek ellenük, és amikor ez nem sikerült, akkor a hazaiak befejezései elmaradtak a várt színvonaltól.

Így történt, hogy a fél óra után Vlahović kevesebb mint tíz méterre maradt egyedül az ellenfél kapujától, de nagyon rosszul találta el a labdát.

Az albánok ezzel szemben higgadtan és koncentráltan játszottak, ahogy azt tőlük megszokhattuk. Kivárták az esélyüket, és meg is szerezték azt az első félidő végén.

Manaj az első mérkőzésen büntetőt hibázott az első félidő hosszabbításában, és így tragikus hős lett. Most viszont pontosabb volt ugyanebben a pillanatban.

Szerbia védői tétováztak egy pontrúgás után, a lepattanóra pedig éppen Manaj érkezett, és védhetetlen lövéssel vette be Petrović kapuját, megszerezve ezzel a vezetést Albániának.

A „sasok” sokkja átragadt a második félidőre is, így a szünet sem hozott érdemi változást.

A világelső Carlos Alcaraz és a 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Đoković azonos csoportba került a férfi teniszezők vasárnap kezdődő ATP-világbajnokságának csütörtöki sorsolásán. A szerb klasszis részvétele ugyanakkor még kérdéses. A két korábbi világelső mellett az amerikai Taylor Fritz és az ausztrál Alex de...
2025. NOVEMBER 6.
[ 14:50 ]
Szerdán a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút Mezey Györgytől, a magyar labdarúgás kiemelkedő alakjától, a válogatott korábbi szövetségi kapitányától és mesteredzőtől. A ravatalnál Orbán Viktor miniszterelnök, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint több korábbi szövetségi kapitány –...
2025. NOVEMBER 5.
[ 21:47 ]
Darije Kalezić már nem a topolyai TSC vezetőedzője. Ezt hivatalosan tegnap jelentették be. A bosznia származású, de Svájcban született, 55 éves szakember vezetésével a TSC a jelek szerint nem teljesítette a kitűzött célokat. Tizennégy forduló után a tizenkettedik helyen áll a bajnokságban. A TSC Labdarúgó Klub tegnap...
2025. NOVEMBER 5.
[ 16:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó