Sport
Las Vegas-i Nagydíj: Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén (Frissítve)
Norrist és Piastrit végül kizárták
Betűméret:             

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat, amelyen a másodikként célba érő Lando Norris, a McLaren brit pilótája nagy lépést tett a vb-győzelem felé. A McLaren-csapat mindkét versenyzőjét, Lando Norrist és Oscar Piastrit is kizárták utólag a versenyről.

A 28 éves Verstappennek ez az idei hatodik és pályafutása 69. futamgyőzelme.

Norris a pole pozícióból rajtolva lett végül második, de így is 30 pontra növelte az előnyét csapattársával, az összetett második helyén álló és most negyedikként végző, ausztrál Oscar Piastrival szemben. Las Vegasban George Russell, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Sikerével még Verstappennek is van esélye megnyerni a vb-trófeát, Norris ugyanakkor a következő hétvégén, Katarban akár bebiztosíthatja karrierje első vb-címét, írja az MTI.

A rajtnál Norris nagyon agresszívan próbálta kizárni a mellőle rajtoló Verstappent az első kanyar belső ívéről, de ennek nyomán túlságosan rövidet fékezett, szélesen fordult, a holland versenyző ezt kihasználva átvette a vezetést. Norris ráadásul még egy pozíciót veszített, a hátulról lendületből érkező Russell is meg tudta előzni. A Mercedes brit pilótája kisvártatva Verstappent is támadhatta, de két-három kör után végül felhagyott a kísérletezéssel.

A 10. körben Verstappen, Russell, Norris, Carlos Sainz Jr. (Williams), Isack Hadjar (RB), Piastri volt a sorrend az első hat helyen, de hamarosan a hátrébbról startolt és jó tempót diktáló Charles Leclerc (Ferrari) egészen az ötödik helyig jött fel, miután Piastrit és Hadjart is maga mögé utasította egy-egy szép manőverrel.

A boxkiállások sorát az élmezőnyből Russell kezdte meg, ő a 18. körben cserélt kereket, majd Piastri a 22., Norris és Sainz a 23. körben kapott friss abroncsokat. Verstappen autóján pontosan féltávnál, a 25. körben cseréltek kereket, és a holland versenyző valamivel több mint egy másodperces előnnyel tért vissza az élre. A sorrend Verstappen, Russell, Norris volt a dobogós helyeken, de 16 körrel a vége előtt a nagy lendülettel érkező Norris könnyedén előzte meg Russellt és jött fel másodiknak.

A hajrában aztán Norris nem erőlködött utolérni Verstappent, és végül több mint 20 másodperccel lemaradva ért célba másodikként, Piastrinak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel, amelynél jobb eredményt reálisan nem érhetett el ezúttal.

Nagyszerű futamot teljesített az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), aki a 17. helyről rajtolva lett ötödik, míg hatodikként Leclerc, mögötte pedig sorrendben Sainz és Hadjar zárt. A mezőny végéről startolt hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Ferrari) a leintésig feljött tizediknek és így szerzett egy vb-pontot.

Utólagos kizárások

A McLaren-csapat mindkét versenyzőjét, a második helyezett és a világbajnoki összetettben éllovas Lando Norrist, valamint a futamon negyedik, a pontversenyben második Oscar Piastrit is kizárták utólag a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjról.

A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal indokolt, hogy a viadal utáni ellenőrzések során kiderült, mindkét autó kopólemeze - a padlólemez hátsó része - vékonyabbnak bizonyult a megengedettnél.

A csapat illetékesei a meghallgatás során nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért a brit Norrist és az ausztrál Piastrit is kizárták a versenyből. Mindez azt is jelenti, hogy a brit George Russell (Mercedes) előrelépett másodiknak, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a 17. helyről rajtolva harmadik lett Las Vegasban.

A vb-éllovas Norris előnye így két fordulóval a zárás előtt 24 pont a csapattársa, valamint a vasárnapi futamot megnyert, címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) előtt.

A jövő hétvégén Katarban az idény utolsó sprintfutamos hétvégéjét rendezik, egy héttel később a szezonzáró Abu Dzabi Nagydíjra kerül sor.

Indian Wells: Jannik Sinneré a serleg - illusztráció
2026. MÁRCIUS 16.
[ 7:41 ]
Ezüstérmet szerzett gerelyhajításban Világos Adriana az atlétikai dobó számok Európa-kupáján, amelyet a ciprusi Nicosiában rendeztek meg. Világos a versenyen 59 méter 85 centiméteres dobással végzett a második helyen. Eredménye egyben az idei szezon eddigi legjobb európai teljesítménye a 23 éven aluli versenyzők...
2026. MÁRCIUS 14.
[ 19:50 ]
A múlt vasárnapi idénynyitó ausztráliai futamon győztes George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma–1-es Kínai Nagydíj pénteki szabadedzésén. A német istálló előnye a riválisokhoz képest ezúttal is tetemesnek tűnik: másodikként ugyanis Russell csapattársa, az olasz Andrea Kimi Antonelli zárt,...
2026. MÁRCIUS 13.
[ 8:03 ]
Novak Đoković szerb teniszező csalódottan nyilatkozott azután, hogy kiesett az Indian Wells-i verseny nyolcaddöntőjében. A brit Jack Draper 2:1-re győzte le, a mérkőzés kimenetelét pedig szerinte egyetlen pont döntötte el. A szerb teniszező a meccs után elmondta, keserű számára a vereség, ugyanakkor büszke arra, hogy...
2026. MÁRCIUS 12.
[ 9:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó